Hirdetés
Ellenőrizni fogják a háziorvosokat és a rendelőket PDF Nyomtatás
2022. szeptember 08. csütörtök, 08:30

orvositaskaEllenőrzést rendelt el Pintér Sándor belügyminiszter valamennyi háziorvosi rendelőben – derült ki egy, a járási kormányhivatalok háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak írt leveléből. Ellenőrizni fogják többek között a rendelők működtetéséhez szükséges szerződéseket, engedélyeket, valamint az ott dolgozók szakmai végzettségét igazoló dokumentumokat is.

A Belügyminisztérium döntése értelmében így a következő hetekben rendelési vagy tanácsadási időben, de akár bejelentés nélkül is megjelenhetnek az alapellátást végző rendelőkben a járási népegészségügyi hivatalok emberei – írja a Népszava.

Ellenőrizni fogják többek között a háziorvosi rendelők működtetéséhez szükséges szerződéseket, engedélyeket. Az ellátóhelyek felszereltségét, az ott dolgozók szakmai végzettségéről szóló igazolásokat, valamint az egészségügyi alkalmassági vizsgálataikat igazoló dokumentumokat, illetve a kötelező védőoltásaikat.

Az ellenőrzés a veszélyes hulladék előírásnak megfelelő kezelésére is kiterjed. Megvizsgálják, hogy van-e erről szerződés, számla, és azt, hogy milyen gyakran szállítják el a veszélyes hulladékot a rendelőből.

Még az olyan orvostechnikai eszközök rendszeres műszaki felülvizsgálatának jegyzőkönyveit is kérik majd bemutatni, mint az EKG, de a levél szerint még az orvos autójában lévő sürgősségi táska tartalmát is átvizsgálják.

A lap úgy tudja, az ellenőrzést azért rendelték el, mert az egészségügyet felügyelő tárcához bejelentés érkezett arról, hogy egyes praxisokban nincs működő EKG-készülék.

Az általuk megkérdezett háziorvosok közül többen értetlenül álltak az országos ellenőrzési akció előtt, és szinte egyikük sem emlékezett hasonlóra a közelmúltból.

A háziorvosi rendelők ellenőrzésében a járási népegészségügyi hivatalokban dolgozók mindegyikének részt kell vennie, még azoknak is, akik más szakterületen dolgoznak. A belügyminiszter arra is utasítást adott, hogy az ellenőröknek heti húsz praxist kell végiglátogatniuk.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...