Hirdetés
Hamarosan összedőlhet a hazai óvodarendszer? PDF Nyomtatás
2022. augusztus 04. csütörtök, 07:00

kinderIdén minden eddiginél kevesebb jelentkezőt vettek fel óvodapedagógusnak, ami a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke szerint tragikus, de érthető.

Fábián Katalin szerint amiatt, hogy egy kezdő óvodapedagógus bére bruttó 210 ezer forint körül van, és a helyettesítést nem fizetik ki, természetes, hogy egy fiatal, aki egzisztenciát, családot szeretne, nem választja ezt a szakmát. A fiatalok számára nem vonzó pályára kevesebben is felvételiztek, ráadásul két éve Fábián megítélése alapján feleslegesen szigorították a bekerülési feltételeket.

A szakértő attól tart, a rendszer hamarosan összedőlhet, mert minden évben sok óvodapedagógus megy nyugdíjba, és pályaelhagyóból is sok van. Az elnök tud olyan háromcsoportos óvodáról, ahol a szükséges hat óvónő helyett egy van, öt „kollégája” közmunkás.

„Ha a gyerekeink körül szakképzetlen, kellő információval nem rendelkező emberek dolgoznak méltatlan körülmények között, az olyan káros, hogy az egész rendszer létjogosultságát kérdőjelezi meg”– fogalmazott Fábián Katalin.

Mint magyarázta, mivel egy szakképzetlen kolléga nem vehet részt a gyermekek nevelésében, így sok helyen kizárólag gyerekfelügyelet működik.

Legnehezebb helyzetekben a baranyai, borsodi, szabolcsi hátrányos helyzetű kistelepülések vannak – teszi hozzá.

A szakember közmunkások alakalmazását kifejezetten gyerekellenes intézkedésnek nevezi. Bár elismeri, hogy ez „gyorsabb és könnyebb megoldás, mint béreket emelni, vagy a képzés szerkezetén finomítani, jobb körülményeket biztosítani.

Fábián Katalin azt is aláhúzta, hogy szerinte a szülők jelentős része nincs tisztában a helyzettel, másrészt az jobban foglalkoztatja, hogy miből fog megélni, miből fizeti a rezsit, mint az, hogy szakmailag az óvoda leamortizálódik – mondta az rtl.hu-nak.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...