Két nagyágyú is elállt az érdi Tárnoki út felújításától Nyomtatás
2022. május 13. péntek, 08:00

utfelujVisszautasította a szerződéskötést az érdi önkormányzattal az egyik legnagyobb magyarországi útépítő cég, a Colas Út Építőipari Zrt., majd kisvártatva egy másik nagyágyú, a Swietelsky Magyarország Kft. is ezt tette, így egyelőre elmarad a Tárnoki út közel 1,5 kilométeres szakaszának a felújítása.

Pedig nagyon ráférne már a renoválás a város közepén futó, toldozott-foldozott, de nagyon forgalmas útra, amely három fontos észak-déli utat, a város fő ütőereit köti össze. Érden amúgy is központi kérdés az utak állapotának javítása, az agglomerációs településen sok az ingázó, nagy a forgalom, és rengeteg az aszfaltozatlan, illetve felújításra váró út, ahogy ezt az érdi női kézilabdacsapat önkormányzati támogatásának, a többmilliós sztárgázsik megnyesegetésekor is előhozta Csőzik László, Érd összellenzéki támogatással megválasztott polgármestere.

Érden most egy mindössze 200 millió forint körüli építési munka hiúsult meg, a probléma azonban sokkal messzebbre vezet és az egész építőipart érinti.

Tavaly augusztusban írta ki az önkormányzat a közbeszerzést a Tárnoki út felújítására, szeptemberben tettek ajánlatot a cégek, végül idén február 14-én küldték meg az összegzést a jelentkezőknek, ebben nyertesnek a Colast jelölték meg. A francia tulajdonú cég 192,8 millió forintos ajánlata volt a legjobb ár-érték arányú vállalási ár, a második legjobbat a Swietelsky Magyarország Kft. adta, az osztrák tulajdonú cég 217, 5 millió forinttal pályázott. A szabályok szerint az összegzéstől számított 60 napon belül kell megkötni a szerződést a nyertessel.

A cikk itt olvasható tovább

Ossza meg a bejegyzést

 
Kapcsolódó cikkek