Hirdetés
Elkaszálta a bíróság a tihanyi önkormányzat Balatoni Kapu projektjét PDF Nyomtatás
2021. december 06. hétfő, 10:30

tihany3A pert kezdeményező Magyar Természetvédők Szövetsége azért támadta meg a projekt engedélyét, mert álláspontjuk szerint a látogatóközpont hátrányosan érintené a környezet és a természet állapotát.

Valószínűleg még évekig szenvedni fogunk az átmenő forgalom következményeitől – kommentálta Tihany polgármestere a település közlekedése szempontjából kedvezőtlen bírósági döntést.

Mint ismeretes, a Veszprém Megyei Bíróság új eljárásra kötelezte a Veszprém Megyei Kormányhivatalt. Ez azt jelenti, hogy a Balatoni Kapu nevű fejlesztési projekt megvalósítása nem kezdődhet el 2022-ben – írja Tósoki Imre polgármester közleményében. A város önkormányzata még 2020-ban pályázott a Magyar Turisztikai Ügynökséghez (MTÜ) és nyert el 1,1 milliárdos támogatását.

A pert kezdeményező Magyar Természetvédők Szövetsége (akit az ELMA Egyesület képviselt) azért támadta meg a projekt engedélyét, mert álláspontjuk szerint a tihanyi rév közelébe tervezett látogatóközpont hátrányosan érintené a környezet és a természet állapotát.

A bíróság a kormányhivatal határozatát megsemmisítve arra kötelezte a hatóságot, hogy új eljárásban vizsgálja meg a fejlesztés környezeti hatásait. Az ELMA közlése szerint a benyújtott szakmai anyag legkidolgozatlanabb része a klímavédelmi fejezet volt, ennek teljes újravizsgálatára kötelezte a bíróság a beruházót.

Tihany polgármestere viszont úgy látja, a bírósági döntés miatt a tihanyi rév környékének több évtizede várt és szükséges rendezése bizonytalan ideig nem kezdődhet meg, és még az MTÜ milliárdos támogatását is vissza kell fizetniük.

A környezetvédők által kifogásolt révi parkoló megépítése miatt csak az invazív zöld juharfákat vágták volna ki (az értékesebb növényállományt nem), ezeket őshonos fajtákkal pótolták volna.

"A révnél tervezett parkolóval korlátozni tudnánk a településre belépő autóforgalmat, így megszűnhetne a kaotikus állapot a település belterületein" – jelezte a város vezetője, hozzátéve, hogy a döntés miatt továbbra is a település belső részeibe kell beengedniük a gépjárműforgalmat, ami egyszerre jelent egészségügyi és közlekedési problémát. A tervezett turisztikai információs központ az évi egymilliós áthaladó, illetve ideérkező vendég igényeit elégíthette volna ki vendéglátási funkcióival, ám most ez is kútba esett.

(Index.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...
  • Sikerült megoldani a legnagyobb magyarországi problémát - a vármegye e... Tovább...
  • Nagyon bízom benne, hogy szeptemberben egy pedagógus sem veszi fel a m... Tovább...
  • Először összevonják a kis iskolákat, aztán a kis önkormányzatoka t, az... Tovább...
  • Gazdasági válság - óriási államadósság, óriási költségvetési hiány, ór... Tovább...
  • Csak úgy mellékesen megkérdezném tőle, hogy az egyházi iskolák miért k... Tovább...
  • Semmi nem fog addig változni, míg mindenki haláli nyugalommal dolgozz... Tovább...