Hirdetés
A testület feloszlatását kezdeményezi Budai Lóránt jászberényi polgármester PDF Nyomtatás
2020. szeptember 10. csütörtök, 07:30

budailorantBudai Lóránt a bekiabálásokkal megzavart szeptember 1-i testületi ülés után, ma azt nyilatkozta ajku.hu-nak, hogy javaslatot fog tenni a testület feloszlatása érdekében. Szerinte a város vezetésben nincs meg az együttműködéshez szükséges alap, amiben egyet tudnának érteni a város működtetése érdekében.

Az ülésen elhangzottakról azt mondta: „Véleményem szerint mindhárom előterjesztés olyan kérdéseket feszegetett, amely szerintem, szerintünk nem a város érdekeit szolgálja. Sem a 14 millió forint elvonása, sem a bizottsági hatáskör elvonás, sem pedig a J.V.V. Nonprofit Zrt. felügyelőbizottsági tagjainak átrendezése nem viszi előre Jászberényt. Mindhárom téma csupán politikai erőfitogtatás. Azt gondolom, mindebből lesz még konfliktus, sőt ha ez ilyen formában folytatódik, akkor be kell látni, hogy ez így nem működik.”

A cikk itt olvasható tovább »

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...