Hirdetés
Nem csak az állam, az önkormányzatok is két kézzel szórják a pénzt versenysportra PDF Nyomtatás
2020. június 03. szerda, 09:00

sportEurópai összevetésben is kiemelkedően sokat költünk Magyarországon versenysportra. Az Eurostat statisztikái alapján az elmúlt években már a GDP 1 százalékát költötte a hazai kormányzat különböző sportcélokra, ami több mint duplája az EU 0,4 százalékos átlagának.

A magyar költekezés 2014 után indult be igazán, és páratlan egész Európában. Sajnos ezzel nem járt együtt a magyar társadalom egészségének vagy akár csak sportolási szokásainak változása, ahogy a sporteredmények sem javultak. Az állami költségvetési kiadások 2,0 százalékát tesz ki nálunk a sport, míg az EU átlaga 0,8 százalék.

Magyarország tehát gazdaságának erejéhez képest példátlanul sokat költ sportra az EU-ban, a második legtöbbet költő svédeknél is csupán a fele az ilyen célú kiadások aránya a költségvetésben.

Az utóbbi években folyamatos és jelentős volt a növekedés: 2014 és 2018 között közel háromszorosára nőtt a valós kiadások összege, ahogy alábbi ábránkon látható. A költségvetési törvényekben jóváhagyottnál a valóságban az elmúlt években százmilliárdos nagyságrenddel többet költött a kormányzat. 2020 az első év, amikor a tervek szerint csökkenne az arány, de csak egy-másfél év múlva derülhet ki, hogy ezt sikerült-e tartani.

A cikk itt olvasható tovább

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...