Hirdetés
Egyes településeken újraindulhat az iskolai oktatás az alsósoknak PDF Nyomtatás
2020. május 18. hétfő, 08:30

iskola3Az oktatási akciócsoport nem zárta ki, hogy egyes településeken az alsósoknak újrainduljon az oktatás az iskolákban júniustól. A Nemzeti Pedagóguskar elnöke, az akciócsoport tagja szerint azonban az iskolába járást nem lehetne kötelezővé tenni. Horváth Péter az InfoRádiónak az oktatási munkacsoport kizárólag javaslatokat tud tenni, a döntés meghozatala a kormány dolga.

Ugyanakkor beszámolt arról, hogy az akciócsoport komoly megbeszélést folytatott azzal kapcsolatban, hogy van-e értelme júniusban újraindítani az iskolai oktatást, és ha igen, akkor az ország mely területein, milyen évfolyamokon. Meglátásuk szerint erre az első négy osztályban lenne lehetőség, a kötelezőséget azonban kényes kérdésnek tartják, miután biztosan vannak olyan szülők, akik féltik visszaengedni a gyermeküket az iskolapadba.

A párhuzamos, vagyis az egyszerre történő digitális és helyi oktatást viszont semmiképp sem támogatnák, hiszen erre megfelelő munkaerő sincsen, tette hozzá Horváth Péter. A Nemzeti Pedagóguskar elnöke megjegyezte, külföldön is számos megoldás született, hiszen a legtöbb országban nem állt vissza százszázalékosan a hagyományos oktatás. Van, ahol délelőtti, délutáni csúsztatásban oldották meg a bejárást, de arra is akad példa, hogy felváltott napokon járnak iskolába a diákok.

Mindenesetre az oktatási akciócsoport azt támogatja, hogy ha valakik, akkor az első-negyedik évfolyamosok térhetnének vissza, elsősorban azokon a településeken, ahol kisebb mértékű a fertőzöttség. Továbbá azt is javasolják a kormánynak, hogy a településeknek és az iskoláknak lehetőségük legyen eldönteniük, mit támogatnak, és mit nem.

A szakemberek véleménye szerint a tanév hosszán nem kellene változtatni, vagyis június 15-ével érhetne véget, hogy aztán a sokon következő a már szokásossá vált szeptember 1-jével indulhasson. Az viszont kétségtelen, tette hozzá Horváth Péter, hogy amiatt, hogy a szülők szabadságolása nagyban változott a korábbi évekhez képest a veszélyhelyzetben, a szigorú járványintézkedések betartása mellett, az igényekhez igazítva

komolyabb iskolai felügyeleti lehetőségre, napközi ellátásra, esetleg tematikus táborok megszervezésére lehet szükség a nyári hónapokban.

Az évzárókra, illetve ballagásokra kitérve azt mondta: az érettségi bizonyítványok átadására látnak lehetőséget kisebb csoportokban, amennyiben az intézményekben biztosított a megfelelő biztonsági távolságok betartása, és az nyitott térben történik. A végzősök ballagását, hasonlóan a nyolcadikosokéval, jelenleg nem támogatják. A hetedikes diákok elmaradt kötelező védőoltását ugyanakkor a munkacsoport szükségesnek látná mielőbb pótolni.

A javító- és osztályozóvizsgákra az alapvető javaslatuk az, hogy amennyiben elbírálható, a digitális munkarendnek megfelelően online kerüljön sor ezekre. De ha szükséges, biztosítva legyen, szem előtt tartva az ismert biztonsági előírásokat, hogy a gyerekek személyes megjelenéssel is teljesíthessék vizsgakötelezettségüket – tette hozzá a szakember.

Az oktatási csoport tehát javaslatokat fogalmaz meg, az iskolák újraindításáról a kormány dönt, azt egyelőre nem tudni, mikor. A kérdésről várhatóan néhány nap múlva tárgyal a kabinet – mondta a legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

(Index.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...