Hirdetés
Rengeteg dolog újul meg Zalaegerszegen PDF Nyomtatás
2020. március 12. csütörtök, 09:30

zalaegerszVízi közmű fejlesztésére szánt forrásokról, utak fejlesztéséről, a Gébárti-tó szabadidős célú beruházásairól, illetve két új szobor állításáról is döntött Zalaegerszeg közgyűlése - közölte a város polgármestere. 

Balaicz Zoltán a közgyűlési döntések között említette egyebek mellett, hogy a város idén 270 millió forintot fordít az ivóvízrendszer, 469 milliót pedig a szennyvízhálózat fejlesztésére és karbantartására, a Zalavíz Zrt. pedig pályázati forrásból 27,5 millió forintot használhat fel több utcát érintő fejlesztési, rekonstrukciós feladatokra.

A Modern városok program keretében a Göcseji Múzeum közelében 99 férőhelyes új parkoló épül, a 9,5 milliárd forintos beruházással zajló uszoda- és strandépítés részeként pedig áprilisban megnyitják - a további építkezések lezárultáig - ideiglenesen befedett új kültéri medencét. A települési operatív programból megvalósuló új sport- és rendezvénycsarnok tervezésének közbeszerzése nemrég lezárult, a hat jelentkezőből májusra választják ki a nyertes tervezőt - ismertette a polgármester.

Korábbi források átcsoportosítása miatt 768 millió forintos kerete van a városnak arra, hogy közlekedési fejlesztéseket valósítson meg, ezek között szerepel az egyik legjelentősebb utca, a Kosztolányi kétirányúsítása, illetve a Balatoni úton két körforgalom kétsávossá tétele a közlekedési gondok megoldására. A szabadidőközpontként ismert Gébárti-tó eddigi, 724 milliós forintos fejlesztései mellett újabb, mintegy 300 millió forintos forrásból a zöldfelület, a közművek és a játszóelemek bővítését végzik el - részletezte Balaicz Zoltán, aki kitért arra is, hogy tavaly 37 eredményes közbeszerzési eljárás zárásaként kötött szerződést a város. A nyertesek 84 százaléka - ez összesen 21 céget jelent - zalai, zalaegerszegi vállalkozás.

A polgármester említést tett arra is, hogy a közgyűlés döntése értelmében Béres János szobrászművész alkotásaként 16 millió forintos költséggel II. Rákóczi Ferencnek emelnek emlékművet a zalai megyeszékhelyen. Darabos Géza és a Reneszánsz Kőfaragó Kft. tervei alapján, 18 millió forintos összegből pedig a magyarság szabadságküzdelmei előtt tisztelgő emlékművet és országzászlót állítanak az egykori felszabadulási emlékmű helyén.

Balaicz Zoltán jelezte továbbá, hogy a Göcseji Múzeum igazgatója, Kaján Imre 2020 nyarán nyugdíjba vonul, így az éppen jelentős bővítés alatt álló intézmény vezetői posztjára pályázatot írnak ki.

(HelloVidék)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...