Hirdetés
Megalakult a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács PDF Nyomtatás
2020. február 14. péntek, 08:00

karacsonygMegtartotta alakuló ülését a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács (Főét) kedden, a háromoldalú érdekegyeztető fórumban öt szakszervezeti és öt munkáltatói szövetség, valamint a fővárosi önkormányzat képviselői foglalnak helyet.

Karácsony Gergely főpolgármester az ülésen azt mondta, reményeik szerint a tanács az elkövetkező években olyan fórum lesz, amelyben a munka világát érintően a résztvevőkkel minden kérdést meg tudnak beszélni. A Főét önmagában nem tudja megoldani a hiányzó országos érdekegyeztető folyamatok hiányát, de nagyon hasznos lehet abban, hogy "legalább a fővárosi helyi kormányzás más elvek mentén történjen" - tette hozzá.

A főpolgármester kiemelte: arra kértek mandátumot a budapestiektől, hogy nyitott kormányzást indítsanak el és a város érintő ügyekben ne egyszerűen a hatalmi viaskodás legyen a meghatározó. Ne arról szóljon a politika, hogy ki kit győz le, hanem arról, hogy hogyan oldjuk meg a város problémáját közösen - mondta Karácsony Gergely hozzátéve, hogy éppen ezért elkezdtek egy partneri folyamatot kialakítani.

A főpolgármester megemlítette azt is, pozitív tapasztalatuk az, hogy - a főváros és a kormány képviselőiből álló - Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában sokkal konstruktívabban tudnak beszélni a város ügyeiről, mint "talán azt sokan gondoltuk".

A testület munkavállalói oldalának soros elnöki tisztségét betöltő Kordás László üdvözölte a Főét megalakítását és nagyon fontos lépésnek nevezte Budapest életében, hiszen - mint mondta - a párbeszédnek nincsen alternatívája, "nem lehet erőből megoldani a problémákat". Leszögezte, partnerségre törekednek.

A fórum munkáltatói oldalának soros elnöki tisztségét betöltő Rolek Ferenc alapvető érdeknek nevezte, hogy részt vehessenek a tanács munkájában és kifejthessék a véleményüket. Azt mondta, számos olyan fővárosi témakör van, amelyekben az eszmecserének helye van, és erre példaként említette a fővárosi gazdaságfejlesztést, a közlekedés, logisztika, területfejlesztés, az oktatás, szakképzés, foglalkoztatás, munkavédelem, valamint az okos város kérdését.

Az alakuló ülésen elfogadták a tanács ügyrendjét.

A Főétben a munkáltatói oldal tagja az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP), az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ). A munkavállalói oldalon az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA), a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ), valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) képviselteti magát.

A Fővárosi Közgyűlés 2019. december 11-én döntött a tanács létrehozásáról. A testület feladata a munkavállalók, a munkáltatók és a fővárosi önkormányzat érdekeinek, törekvéseinek feltárása, egyeztetése, megállapodások kialakítása. Ugyancsak feladata a tanácsnak a felek között a fővárosi önkormányzat feladat- és hatáskörét érintő ügyekben kialakuló konfliktusok megelőzése, rendezése, valamint az információcsere, javaslatok, döntési alternatívák vizsgálata.

A testület véleményezi a munka világát, a munkaviszonyt, a foglalkoztatáspolitikát, a munkavégzés és a foglalkoztatás feltételeit érintő fővárosi közgyűlési és bizottsági, valamint - ha a főpolgármester szükségesnek tartja - a főpolgármesteri döntések tervezetét. A tanács nyomon követi és elemzi Budapest munkaerő-piaci helyzetét, a közép- és hosszú távú munkaerőpiaci fejlesztési irányokat, ezzel összefüggésben a városfejlesztés közép- és hosszú távú irányait, a fővárosi önkormányzat és az általa irányított gazdasági társaságok, költségvetési intézmények foglalkoztatási viszonyait.

A Főét az előbbieken túl megvitatja a foglalkoztatáspolitikai, munkaerőpiaci, a jövedelemelosztást és a társadalom széles körét érintő fővárosi önkormányzati stratégiákat, koncepciókat, valamint a gazdasággal, a foglalkoztatással, a jövedelmek alakulásával, a társadalompolitikával összefüggő alapvető kérdéseket.

(MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...