Pokorni a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában Nyomtatás
2019. december 13. péntek, 08:00

pokorni zoltanA kormány két kórházat akar fejleszteni Budán: a dél-budai centrumkórház (DBC) felépítése mellett a Szent János kórházat szeretné centrumkórházzá alakítani – tájékoztatta a nyilvánosságot Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere.

Pokorni Zoltán kormánypárti politikus, XII. kerületi polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a jövőben részt vesz a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) ülésein, miután Karácsony Gergely főpolgármester folytatta elődje, Tarlós István gyakorlatát, mely szerint a testületbe jelölte a legnagyobb támogatottságú ellenzéki jelöltet.

Az FKT következő ülésén hat napirendi pontról tárgyalnak, a kormány kezdeményezésére a budai egészségügyi fejlesztések kérdése is terítékre kerül. Ezzel összefüggésben Pokorni Zoltán jelezte, hogy a kabinet érvelni kíván a dél-budai centrumkórház eredetileg tervezett helyszíne mellett, de hajlandó mérlegelni a főváros által felajánlott, a Kelenföldi pályaudvar közelében fekvő területet is.

Emlékeztette a sajtó képviselőit, hogy a kormány többször kijelentette: nem kíván semmilyen fejlesztést megvalósítani a főpolgármester, illetve a kerületi polgármesterek akarata ellenében. Ugyanakkor szerinte a városvezetésnek a Városliget esetében azt is érdemes figyelembe vennie, hogy a Liget-projekt nem önmagában áll, ahhoz kapcsolódik az állatkert területén található Pannon Park-fejlesztés is, amelynél komoly pénzügyi gondok mutatkoznak. Pokorni Zoltán reményét fejezte ki, hogy nem marad félbe ez a beruházás.

Kérdésre válaszolva azt mondta, úgy látja, lesz megállapodás a főváros és az állam között a járóbeteg-ellátás és az atlétika közös fejlesztésében.

Ossza meg a bejegyzést

 
Kapcsolódó cikkek