Hirdetés
Ötszáz új falugondnoki szolgálat indulhat PDF Nyomtatás
2019. május 30. csütörtök, 07:00

gyoparos alpar01Bővül a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás, a következő években több száz településen indulhat új szolgálat, az önkormányzatok pedig nagyobb állami támogatást vehetnek igénybe – mondta el Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szerdai sajtótájékoztatóján.

Jelenleg a 600 fő alatti lélekszámú települések igényelhetnek falugondnoki szolgáltatás működtetéséhez állami támogatást – ismertette a jelen helyzetet Gyopáros Alpár kormánybiztos –, de mivel erre a népesebb településeknek is szükségük lehet, a kormány úgy döntött, hogy 2020. január 1-jétől 800 főre, majd 2022-től 1000 főre emeli ezt a lélekszámhatárt. Megközelítőleg háromszáz olyan település van Magyarországon, ahol 600 és 800 fő között van a lakosok száma, és további kétszáz, amely 800 és 1000 fő közötti lélekszámú. Így potenciálisan ötszáz új falugondnoki szolgálat indulhat el a következő években.

A kormány döntött arról is, hogy idén 1,1 millió forinttal megemeli a már működő szolgálatok éves, maximális 3,1 millió forintos támogatását. Jövőre pedig már az újonnan induló falu- és tanyagondnoki szolgálatok esetében is 4,2 millió forintos állami forrást vehetnek igénybe az önkormányzatok.

A Magyar falu programmal kapcsolatos országjárásban több ezer települési polgármesterrel, valamint jegyzőkkel és a szakértőkkel konzultáltak – számolt be Gyopáros Alpár –, és egyöntetű vélemény volt, hogy van igény a többletforrásra, amely elegendő lesz a szolgálatok működtetéséhez és ahhoz, hogy tisztességes bért kapjanak a falugondnokok.

Néhány hónapon belül elindul a Magyar falu program 4,5 milliárd forintos, falu- és tanyabuszok beszerzését segítő pályázata. A falu- és tanyagondnoki szolgálatot működtető települések, és új szolgáltatás elindítását tervező önkormányzatok maximum 15 millió forintot nyerhetnek el buszbeszerzésre, így csak idén háromszáz új autó állhat szolgálatba – jellemzően 7-9 személyes kisbuszok. A pályázat jövőre is folytatódik majd.

A falu- és tanyagondnoki szolgálatok célja, hogy enyhítse az apró falvak, a külterületi és tanyasi lakóhelyek intézményi hiányából eredő hátrányait – mondta a kormánybiztos. Jelenleg az ország mintegy 1400 településén működnek falu- vagy tanyagondnoki szolgálatok. Közreműködnek az étkeztetésben, házi segítségnyújtást adnak, segítenek az egészségügyi intézmények elérésében, óvodás, iskolás gyereket szállítanak oktatási intézményekbe, valamint közösségi, művelődési, sport- és szabadidős tevékenységek szervezésében vesznek részt, és segítenek az egyéni hivatalos ügyek intézésében is. A szolgálatok pótolhatatlan munkát végeznek azokon a kistelepüléseken, ahol nincsenek jelen szükséges intézmények, így a szolgáltatásokat a szomszédos településeken vagy a járásközpontban veszik igénybe a lakosok.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...