Hirdetés
7 milliárd forintot nyertek el fejlesztésekre Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok PDF Nyomtatás
2017. június 30. péntek, 07:30

buro261 pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el összesen 3 milliárd forintot telephelyeik fejlesztésére és 53 pest megyei önkormányzat összesen 4 milliárd forintot a belterületi utak gazdaságfejlesztési célú felújítására. A Nemzetgazdasági Minisztérium Pest megye célzott fejlesztését szolgáló programjának első két felhívására többszörös túligénylés történt, így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget összesen 2 milliárd forinttal emelte meg - jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

Magyarország Kormánya kiemelt ügyként kezeli a Pest megyei vállalkozások megerősítését, versenyképességük növelését, fontosnak tartja, hogy olyan pénzügyi támogatási lehetőségek legyenek elérhetőek számukra is, mint a hasonló fejlettségi szintű megyék vállalkozásai számára.

A 2016-2021 között e célra a hazai költségvetésből biztosított 80 milliárd forint támogatást a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázati rendszerben,  Pest Megye Önkormányzatával együttműködve használja fel, oly módon, hogy a támogatás hatékonyan és átlátható módon biztosítsa a Pest megyei értékteremtő fejlesztések eredményes megvalósítását, hozzájárulva ezzel a helyi gazdaság fejlesztéséhez és a Pest megyei családok, polgárok jólétének növeléséhez. Alapvető cél a források kihelyezésénél, hogy azok 60 százaléka a gazdaságfejlesztést szolgálja – hangsúlyozta Rákossy Balázs.

A program első két felhívása 2016 decemberében jelent meg és óriási érdeklődés kísérte:

61 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el meglévő telephelyeinek átalakítására, modernizációjára és bővítésére összesen 3 milliárd forintot. Az eredetileg 1,4 milliárd forintos támogatási keretösszegre összesen 132 pályázat érkezett be 6,5 milliárdos igénnyel, azaz ezzel a pályázati felhívással kapcsolatban több mint négyszeres túligénylés történt. A nagy érdeklődésre tekintettel a szaktárca 1,5 milliárd forinttal emelte meg a keretet, így az összesen 3 milliárd forint megemelt támogatással 61 vállalkozás kap lehetőséget Pest megye területén meglévő telephelyeinek átalakítására, modernizációjára, bővítésére, a nem megfelelő telephelyek kiváltására, összesen 35 229 m2 alapterületű felépítmény korszerűsítésével, 114 340 m2 alapterületű felépítmény létrehozásával. A fejlesztések eredményeként 201 új munkahely jön létre. A korszerű infrastruktúrával felszerelt telephelyek kialakítása hozzájárul a vállalkozások versenyképességéhez, a helyi gazdaság élénkítéséhez és a foglalkoztatás növeléséhez.

A belterületi utak gazdaságfejlesztési célú felújítására 53 Pest megyei települési önkormányzat nyert el összesen 4 milliárd forintot. A felhívásra 147 pályázat érkezett, összesen 12,7 Mrd Ft támogatási igénnyel, ami háromszoros túligénylést jelent az útfejlesztés vonatkozásában. Az NGM az eredeti 3,5 milliárd forintos támogatási keretet itt is megemelte, további fél milliárd forint biztosításával.

A támogatásból az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítését, felújítását és korszerűsítését valósíthatják meg, ezzel is javítva a helyi munkába járás körülményeit és a helyi gazdálkodó szervezetek működési feltételeit, a munkahelyek és közszolgáltatások jobb elérését. Az egyes Pest megyei települési önkormányzatok 20-150 millió forintot nyertek el. A támogatás eredményeként 53 települési önkormányzat területén javul a belterületi utak állapota: összesen 14 200 m szilárd burkolattal újonnan ellátott önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út megépítésére, valamint 48 420 m önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út felújítására nyílik lehetőség.

Az államtitkár emlékeztetett:  Pest megye jelenleg a fővárossal együtt a Közép-Magyarország régióhoz (KMR) tartozik, amely az uniós besorolás szerint fejlett régiónak számít - Budapest átlagnál magasabb fejlettségi mutatói miatt - , és ennek következtében az ország más részeihez képest jóval kevesebb uniós támogatáshoz juthat.  A kormány ennek ellensúlyozása érdekében döntött arról, hogy 2021-ig összesen 80 milliárd forint célzott pénzügyi támogatást nyújt a Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hírek hozzászólásai

  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...
  • ...lassan minden önkormányzatban IS lesznek és vannak pozitív tesztese... Tovább...
  • Hogyis??? Mikor nem működhetnek a testületek, mert a polgármester gyak... Tovább...
  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...