Hirdetés
Hulladékkezelő rendszer épül ki Délkelet-Alföldön PDF Nyomtatás
2015. szeptember 04. péntek, 06:00

hulladeklerakoAz Alföld délkeleti részének nyolcvanhat települését érintő komplex hulladékgazdálkodási rendszer épül ki az esztendő végére. Az unió és a magyar kormány által támogatott beruházás több mint 15 milliárd forintba kerül.

Erről Dávid Zoltán, a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer (Dareh) létrehozását célzó önkormányzati társulás elnöke számolt be az MTI-nek. Az elnök egyben Orosháza polgármestere is, elmondta: a tagok a saját közigazgatási területükön belül gondoskodnak a települési szilárd hulladék begyűjtéséről. Szerződést kötöttek továbbá a hulladék elhelyezését és ártalmatlanítását célzó hulladékátrakó állomások, hulladékkezelő művek, hulladékválogató létesítmények, hulladékgyűjtő udvarok kialakítására, valamint a nem használt, korszerűtlen hulladék-lerakótelepek rekultivációjára.

A tervek szerint az esztendő végére megvalósul a térségben a szelektív hulladékgyűjtés, illetve a kommunális és vegyes gyűjtés optimalizálása többi között egy nagy kapacitású hulladékválogató kialakításával. „Maradékhulladék-gyűjtőket” is kihelyeznek, ezekben a konyhai maradékokat, biológiailag lebomló anyagokat gyűjtheti a lakosság.

A társulás kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy megelőzze a hulladék keletkezését, ennek módjairól tájékoztatják a lakosságot, és komposztálókat is adnak az embereknek. A fejlesztésnek köszönhetően az anyagában hasznosítható hulladék mennyisége 300 százalékkal nő majd a térségben, lerakással ártalmatlanított hulladék mennyisége pedig 75 százalékkal csökken az önkormányzati társulás elnökének tájékoztatása szerint.

A térség nagyobb településein, köztük Gyulán, Szentesen, Szeghalomban, Makón, Vésztőn befejezésükhöz közelednek a munkálatok. Ezekben a városokban például hulladékudvarok, átrakóállomások épülnek, míg Békéscsabán átadás előtt áll egy 120 ezer tonna éves kapacitású hulladékválogató is.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hírek hozzászólásai

  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...
  • ...lassan minden önkormányzatban IS lesznek és vannak pozitív tesztese... Tovább...
  • Hogyis??? Mikor nem működhetnek a testületek, mert a polgármester gyak... Tovább...
  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...