Hirdetés
A kormány kiemelten számít a megyei jogú városokra PDF Nyomtatás
2014. június 24. kedd, 07:00

kosa lazar szitaMinden megyei jogú város növekedési centrum, fejlődési központ lehet egy-egy megye, egy-egy térség életében - hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetsége kétnapos közgyűlésén. A vidék fölzárkózása szempontjából a megyei jogú városoknak jut a legnagyobb szerep a következő években.

A hazai és európai uniós források felhasználásának lehetőségeiről szólva Lázár János közölte: a megyei jogú városok 370 milliárd forintot kapnak gazdaságfejlesztésre. A kormány együttműködési szerződést szeretne kötni velük, mert a partnerek között is kiemelten számít rájuk, hiszen ezek a települések adják a GDP meghatározó részét, és ezekben él a lakosság legalább egynegyede.

Kósa Lajos, a 23 megyei jogú várost tömörítő Megyei Jogú Városok Szövetsége elnöke, Debrecen polgármestere (Fidesz-KDNP) szerint „nagyon hatékony” volt a közgyűlés munkája, az elhangzottak alapján alá lehet írni azt az együttműködési keretet, amelyet az októberi önkormányzati választások után „végig kell vinnünk”. Közölte: a kormány elképzelései szerint a vidéki nagyvárosokra koncentrálva 20-25 növekedési zónát hoznának létre, amelyek a GDP-növekedés, a gazdasági élénkülés központjai lehetnek.

Ezzel együtt jár a munkahelyek számának növekedése is - tette hozzá. „Most nem a város csinosítása a legfontosabb feladat, hanem a foglalkoztatás bővülése, a gazdasági növekedés beindítása” - vélekedett Kósa Lajos. Mint mondta, elfogadták azt is, hogy a magyar kormánynak melyek a prioritásai a GDP növekedésén és a foglalkoztatás bővítésen túl: az exportorientált kis- és középvállalkozói szektor, az innováció támogatása, a magas hozzáadott értékű ipar, a szolgáltatás elősegítése.

Kitért arra is, hogy támogatják a kormányhivatalok hatókörének bővítését. A kormánnyal egyezően a Megyei Jogú Városok Szövetsége is úgy látja, hogy a közigazgatás átalakítása még nem zárult le, bizonyos feladatokat a kormányhivatalok látnak el, másokat azonban még a megyei jogú városok vagy más szervezetek.

Szita Károly, az MJVSZ társelnöke, Kaposvár polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta el, hogy Kaposváron jelenleg 2700 regisztrált munkanélküli van, majd hangsúlyozta: „ha az az elképzelés megvalósul, amiről ma beszéltünk, és Kaposvár növekedési zóna lesz, amire rendkívül jó esély van, akkor régi álmunk valósul meg, 2020-ig mindenki dolgozhat Kaposváron, aki munkával akarja önmaga és családja boldogulását biztosítani”. Hozzátette: a növekedési zóna nemcsak Kaposvárnak lesz hasznos, hanem a környező településeknek is, hiszen a városban dolgozók fele onnan jár be.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...