Hirdetés
Konferencia: helyi önkormányzatok napja PDF Nyomtatás
2017. október 02. hétfő, 07:00

gemesi gyorgy dr03Amióta szeptember 30-át, az első helyhatósági választások napját a helyi önkormányzatok napjává nyilvánította határozatában az Országgyűlés, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége minden évben konferencia keretében emlékezik meg e napról.

A helyi önkormányzatok napjáról megemlékező konferencia hagyományosan az önkormányzatiság értékeiről, az önkormányzatok helyzetének alakulásáról szól, és próbálja felhívni az aktuális kormányzat figyelmét a (kis)települések által képviselt értékekre, arra a felhajtóerőre, ami nélkül nem lehet működtetni az országot. Az önkormányzatok 10 millió ember számára szolgáltatnak, a települések vezetői legitim módon megválasztott polgármesterek, akik ugyanolyan súllyal végzik munkájukat, mint a felsőbb szinteken megválasztott képviselők, vezetők.

Idén szeptember 28-án Budaörsön rendezték meg az önkormányzati konferenciát. A Belügyminisztérium képviseletében Dr. Dukai Miklós önkormányzati helyettes államtitkár vett rajta részt, az önkormányzati szférát pedig négy országos szövetség képviselte: a Magyar Faluszövetség, a Kisvárosok Országos Érdekszövetsége, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége mint rendező.

A rendezvény programja és előadásai megtekinthetők a Magyar Önkormányzatok Szövetsége honlapján.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Semmi nem fog addig változni, míg mindenki haláli nyugalommal dolgozz... Tovább...
  • Ezt mondjuk kizártnak tartom, hogy az ukrajnai menekültek nem tudnak/t... Tovább...
  • Semmi másra nem "használja" a kormányzat az önkormányzati köztisztvise... Tovább...
  • Ez bizony a kormány sara, ha elveszi a bevételeket az önkormányzat(ok ... Tovább...
  • Nógrád megye, azon belül is Kelet-Nógrád a sor végén kuksol, olyan kic... Tovább...
  • Ezt Mészárossal, Garancsival meg a többi oligarchával is megbeszélte a... Tovább...
  • Szeretem ezt a türelemre intő szavakat, meg az "áldozat" hibáztatást. ... Tovább...
  • Az Orbán kormánynak az elmúlt 12 évben sikerült teljesen szétverni a 2... Tovább...
  • Talán a mai kormány tagjai elfelejtették, hogy Magyarországon is szeku... Tovább...
  • Legfőképpen az ÁSZ elnök életminőségét - 2022. január 1-től a havi jöv... Tovább...
  • 2019-ben megválasztottuk a választási bizottságok tagjait, póttagjait!... Tovább...
  • Remélem többen is követni fogják őket... Tovább...
  • 2008 óta nem változott az illetményalap, ilyen szakszervezette l nem i... Tovább...
  • Az önkormányzati dolgozókra vonatkozó illetmény szó szerint gyalázatos... Tovább...
  • Szeretném tudatni országunk vezetésével, hogy ezt a rendkívül bonyolul... Tovább...