Hirdetés
214 önkormányzat csatlakozott az idei európai mobilitási héthez PDF Nyomtatás
2016. december 14. szerda, 07:00

europaimobilitasihet logoAz idei európai mobilitási héten minden eddiginél több, kétszáztizennégy önkormányzat vett részt a közlekedési-környezetvédelmi szemléletformáló kampányban - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel.

A 214 település csatlakozásával Magyarország az 51 részt vevő ország közül a harmadik legjobb eredményt érte el. A közleményben Szabó Zsolt, a tárca fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára kifejtette: az NFM a programsorozat nemzeti koordinátoraként 65 millió forintos keretösszegből vissza nem térítendő támogatással is segítette tudás-élmény alapú programok, vetélkedők, versenyek megrendezését.

A programsorozat idei záró konferenciáját kedden Budapesten tartották meg a közreműködő helyhatóságok vezetőinek, szervezőinek részvételével.

A 2002 óta minden szeptemberben megrendezett Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap egyre több emberhez juttatja el a környezetbarát közlekedés üzenetét – szól a közlemény. A nemzetközi eseménysorozat az önkormányzatokat fenntartható közlekedési intézkedések bevezetésére, a lakosságot pedig az autózás helyett a közösségi közlekedési eszközök használatára, kerékpározásra, gyaloglásra ösztönözi.

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...