Nő a szociális szférában dolgozók fizetése Nyomtatás
2020. február 20. csütörtök, 07:00

kasler miklos01Tizennégy százalékkal emelkedik január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése. A korábbi és a mostani béremelésekkel a kormány az elmúlt tíz évben megduplázta a szociális szférában dolgozók bérét.

Az emberi erőforrások minisztere Kásler Miklós jelentette be a hírt szerdán Budapesten. A számítást ismertetve elmondta: a 14 százalékos béremelés tartalmazza a minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos emelését, ezen felül további 6 százalékkal emelkedik a szociális ágazat dolgozóinak a fizetése. A dolgozók februárban már az emelt összegű minimálbér és a garantált bérminimum-emelés miatti magasabb összeget kaptak kézhez. Márciusban pedig a január hónapra járó, az ágazati emelés miatti különbözetet és a február hónapra járó illetményt egyidejűleg kapják meg.

Az intézkedés 84 ezer állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézményben dolgozót érint, átlagosan 30 ezer forinttal nő a bruttó bérük – mondta a miniszter. Míg a legalacsonyabb illetmény az ágazatban 2019-ben 155 ezer forint volt, idén már közel 177 ezer forint, a legmagasabb pedig 415 ezer forintról 473 ezer forintra emelkedik.

Ossza meg a bejegyzést

 
Kapcsolódó cikkek