Hirdetés
Jövőre jöhet a nagy béremelés az állami cégeknél PDF Nyomtatás
2019. július 10. szerda, 07:30

berA MÁV - saját forrás bevonása mellett - béremelésre fordítaná a szociális hozzájárulási adó csökkentéséből származó megtakarítást. Majd ősszel kezdődhetnek egyeztetések egy, a korábbihoz hasonló, többéves bérrendezésről. Az ágazati szakszervezet jövőre 15 százalékos béremelést tart szükségesnek a közúti személyszállításban - írta a Magyar Nemzet.

A munkavállalóknak adná a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. a szociális hozzájárulási adó (szocho) júliusi csökkentéséből származó mintegy 1,8 milliárd forintnyi megtakarítást - derült ki a Vasúti Érdekegyeztető Tanács legutóbbi ülésén.

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete szerint Homolya Róbert, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója ígéretet tett: július végéig elemzést készítenek arról, hogy a bértorlódás kezelésére milyen kompenzációkra van szükség, és ennek alapján - ha a fenntartó rábólint - kiegészítő bérrendezésre számíthatnak az érintett munkavállalók. A stratégiai munkakörökben, a létszámhiánnyal küzdő végrehajtó szolgálatban foglalkoztatott dolgozóknak tervez emelést a vállalat, ez a MÁV-csoport dolgozói közül hozzávetőleg 18 ezer főt érintene - írta a napilap.

Várhatóan ősszel kezdődnek tárgyalások az állami vállalatok és a szakszervezetek között a nemrégiben létrehozott Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának keretében egy újabb, hosszú távra szóló bérrendezési programról. Az idén átlagosan öt százalékkal nőttek a keresetek a vasútnál, a Volánoknál, a postánál, illetve az állami fenntartású közműszektor bizonyos területein - a a 2017-ben megkötött egyezség részeként.

Ha az őszi tárgyalásokon egyezségre jutnak az állami cégek és a szakszervezetek, majd arra a kormány is rábólint, 2020-tól újabb, várhatóan legalább két évre szóló bérrendezésben részesülnek a munkavállalók.

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége legalább 15 százalékos bérrendezést vár el 2020-ra. Az érdekképviselet úgy látja, a közösségi közlekedésben - elsősorban az autóbuszos személyszállításban - jövőre olyan mértékű elvándorlás jöhet, amely már veszélyeztetheti a szolgáltatás stabil fenntartását.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A válság - egészségügyi és gazdasági - idején pénzügyileg kivéreztetni az önkorm... Tovább...
  • Ez az ember nem normális vagy Trójai faló szerepét vállalta fel a főni sakkjátsz... Tovább...
  • Az önkormányzati megrendelésekbő l élő vállalkozók lehet hogy nem örülnének, ha ... Tovább...
  • Ha az iparkamara elnöke tisztában lenne az iparűzési adó működési elvével, tudha... Tovább...
  • Korábban már megírtam, hogy mivel már szinte minden bevételt elvettek az önkormá... Tovább...
  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...