Nagy a baj – rendkívüli kavarás megy a közigazgatásban Nyomtatás
2019. július 05. péntek, 08:15

ajtoMár nincs létszámstop a minisztériumokban, ezért a tavaly őszi nagy kirúgások után most sorban jelennek meg az új álláslehetőségek. Ám akit elbocsátottak, már nem veszik vissza. Még súlyosabb a helyzet a területi közigazgatásban, ahol a fizetések mélyen a minisztériumi szint alatt vannak.

Fél évvel a minisztériumokat és háttérintézményeiket érintő nagy állami bürokráciacsökkentés után, amikor 6810 álláshelyetszüntettek meg, újra egymást érik az álláspályázatok a minisztériumokban. A kormányportálon elérhető álláshirdetések szerint főleg a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium keres új munkatársakat.

Utóbbi például a munkaerőpiaci főosztályon szeretne betölteni egy kormány-főtanácsos álláshelyet, míg a Belügyminisztérium a jogszabály-előkészítő osztályra keres ügyintézőt jogi végzettséggel, de még számos egyéb pozícióra is keresik az ideális kollégát. A korábban közzétett adatok szerint nagyjából 15 százalékos leépítés történt 2018 végén, 2019 elején, így megvalósult az előzetesen bejelentett 6 ezer fős ígéret. A Belügyminisztériumnál például 401 álláshely, a Pénzügyminisztériumban pedig 318 fővel csökkent a dolgozói létszám. A Népszava írt arról, hogy a megszüntetett 6810 álláshely a státusok 18 százalékos csökkentését jelentette, de ennek fele betöltetlen volt, vagyis ténylegesen valamivel több mint 3400 alkalmazottnak szűnt meg január 1-től a munkaviszonya.

A cikk itt folytatódik

Ossza meg a bejegyzést