OKÉT-ülés – konkrétumok nélkül Nyomtatás
2019. június 17. hétfő, 06:00

boros peterne01Nem hangzott el semmi konkrétum a közigazgatás, az önkormányzatok és a szociális ágazat a jövő évi bérfejlesztésről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) legutóbbi ülésén, amelyen a közszolgálati keresetnövelés volt a téma a 2020-as költségvetés tervezete alapján.

Erről számolt be budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke, Boros Péterné. Elmondta: a központi közigazgatásban 11 év után átlagosan 30 százalékos keresetnövekedés volt, de az alapszabadság csökkentése és a munkaközi szünet munkaidőn kívülre tétele miatt ez csak 22 százalékos emelkedésnek felelt meg. Közölte továbbá: fenntartják követelésüket, hogy a területi közigazgatásban, ahol még rosszabb a munkavállalók helyzete, 30 százalékkal növeljék a dolgozók fajlagos keresetét, kerüljön vissza a munkaközi szünet a munkaidőn belülre, és álljon vissza a 8 órás foglalkoztatás.

A munkavállalók rendkívül leterheltek és nagyon kevesen vannak, a jogosan járó szabadságokat sem tudják kiadni nekik – mondta a szakszervezet elnöke. Példaként említette, hogy 2018. december 31-ig 32.429 kormánytisztviselőnek 1124 évnyi szabadságot nem adott ki a kormány, inkább kifizette.

Az OKÉT-ülésen ugyan elhangzott, hogy a kormány számításokat végez a területi közigazgatás 2020-as keresetnövelésére, de a részletekről nem kaptak tájékoztatást. Arról is volt szó az ülésen, hogy a kormány kiegészíti az önkormányzati szolidaritási hozzájárulást, hogy ebből fedezzék a normatívaemelést az önkormányzati hivatalok kötelező feladatot ellátó dolgozói után. A normatíva 4 millió 570 ezer forintról 5 millió 450 ezer forintra nőne dolgozónként.

Boros Péterné szerint a rendszer belső ellentmondása miatt a magasabb adóerő-képességű települések kevesebb illetményalapot tudnak majd garantálni a köztisztviselőiknek. Jelezte: javaslatuk az, hogy január 1-jétől 60 ezer forint illetményalapig a nagyobb önkormányzatoknak ezt a forrást ne kelljen befizetniük a központi költségvetésbe, ha emelik a köztisztviselők keresetét

Emellett továbbra is követelik, hogy július 1-je legyen újra a közigazgatás napja.

Boros Péterné emlékeztetett arra, hogy a szociális ágazatban az Emberi Erőforrások Minisztériumának június 30-ig kell megalkotnia az ágazati kollektív szerződés megkötésének feltételeit és a bérfelzárkóztatási programot, de az előkészítés állapotáról nem volt szó a szerdai ülésen. Megemlítette még, hogy továbbra is indokoltnak tartják a diplomás bérminimum bevezetését. Megjegyezte: jelenleg 23-féle bérrendszer van a közszférában.

Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók szakszervezetének elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az ágazat mind a béreket, mind az erkölcsi megbecsülést tekintve nagyon rossz helyzetben van. Arra kérik a kormányt, teljesítse évekkel ezelőtt tett ígéretét, és ismerje el a szociális szakemberek munkáját.

Ossza meg a bejegyzést

 
Kapcsolódó cikkek