Hirdetés
70 ezer kormánytisztviselő sorsa vált bizonytalanná PDF Nyomtatás
2019. február 22. péntek, 08:00

hivatal1Még mindig nem látni, hogyan is fog végbemenni a kormányzati intézményrendszer átalakítása, a kormányzati igazgatásról szóló, tavaly decemberben elfogadott törvény végrehajtása körüli kérdőjelek miatt majdnem 70 ezer ember sorsa vált bizonytalanná - írja a Népszava.

A minisztériumokat, azok háttérintézményeit és a kormányhivatalokat érintő jogszabály szerint ugyanis múlt péntekig mindenhol el kellett volna készülni a listáknak, hogy az egyes dolgozók milyen besorolású álláshelyre kerülnek és ennek alapján mekkora lesz a bérük, de a lap informátorai szerint óriási a csend a hivatalokban.

És ha készült is ilyen terv, azt egyelőre nem merik megmutatni a munkatársaknak, így azt sem lehet tudni, mindenki kap-e új kinevezést és a kormány ígéretének megfelelően 30 százalékos béremelést januártól visszamenőleg.

A törvény egyes pontjai ellen már korábban tiltakozó szakszervezetek szerint a megemelt munkaterhek miatt rengetegen várják a márciusi bérpapírjukat azzal a gondolattal, hogy ha nem kapnak annyi pénzt, amit tisztességesnek tartanak, tömegesen mondanak majd fel.

A törvény szerint a korábbi köztisztviselőkből és állami tisztviselőkből egységesen kormánytisztviselők, amihez új kinevezési papírt kellene aláírniuk. És miközben a törvény leszögezi, 2019. február 15-ig a „jövedelem számításának módját a Kormány rendeletben állapítja meg”, de ilyen rendelet eddig nem jelent meg a Magyar Közlönyben.

A helyzetet bonyolítja, hogy a Népszavának egyes forrásai állították, már megszületett a kormánytisztviselők jövedelméről szóló rendelet, csak azt azonnal titkosították. Azaz az ún. "2000-es minősítés"-sel csak a munkáltatók számára tették hozzáférhetővé. A kormánytisztviselők így a törvény mellékletében olvasható bértáblákból próbálnak tájékozódni, ami szerint a legalacsonyabb besorolású minisztériumi kormánytanácsos bruttó 250 ezer forintot kereshet, de az ebbe a körbe sorolt közigazgatási államtitkár pénze akár 1 millió 900 ezer forintra is rúghat.

A lapnak nyilatkozó Kerekes Edit munkajogász szerint a kormánytisztviselők helyzete és munkavégzése az eddigi stabilitással szemben teljesen bizonytalanná és kiszámíthatatlanná vált, a terület munkavállalói számára kardinális változásokat hozott a kormányzati igazgatásról szóló törvény.

Kiüresednek a kormánytisztviselők korábbi kedvezményei is, Kerekes (aki egyben a Baranya Megyei Liga Szakszervezet elnöke is) kapott olyan jelzéseket, miszerint a hivatali dolgozók szabadsága és pótszabadsága együtt nem éri el a munka törvénykönyve alá esők szabadságának mértékét. De az érintettek közül sokan nehezményezik azt is, hogy az életkor alapjám mostantól nem lehet feljebb lépni, megszűnik az automatikus átsorolás rendszere, a tapasztalat sem számít.

Kerekes szerint a versenyszférában is megfigyelhető, hogy ha egy cég átalakítja a belső szabályait, az mindig hoz egy természetes lemorzsolódást, tehát nem kizárt, hogy a kormány is ilyen formában akar további létszámcsökkenést elérni. Csakhogy egy vállalat vezetése többnyire akkor nyúl ehhez az eszközhöz, ha minőségi cseréket akar elérni egyes posztokon, míg a kormánytisztviselők körében "ezzel a törvénnyel megszűnt minden garancia, hogy a több tudás illetményemelést hoz a magukat továbbképző alkalmazottak számára" Azaz Kerekes szerint az új jogszabály csökkenti a hivatalokban dolgozól motivációját a minőségi munkavégzésre.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Hurrá, újabb értelmetlen központosítás!? A helyi önkormányzatok úgy 25 évig norm... Tovább...
  • A válság - egészségügyi és gazdasági - idején pénzügyileg kivéreztetni az önkorm... Tovább...
  • Ez az ember nem normális vagy Trójai faló szerepét vállalta fel a főni sakkjátsz... Tovább...
  • Az önkormányzati megrendelésekbő l élő vállalkozók lehet hogy nem örülnének, ha ... Tovább...
  • Ha az iparkamara elnöke tisztában lenne az iparűzési adó működési elvével, tudha... Tovább...
  • Korábban már megírtam, hogy mivel már szinte minden bevételt elvettek az önkormá... Tovább...
  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...