Hirdetés
Felmérik a munkavállalók sztrájkkészségét PDF Nyomtatás
2019. február 18. hétfő, 08:00

foldiakandras01A követelések megfogalmazása után megkezdte a munkavállalók sztrájkkészségének felmérését a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának keretén belül megalakult Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság. Még januárban hirdettek sztrájkot március 14-ére, ha addig nem sikerülne megállapodni a kormányzattal.

A januárban nyolc szakszervezet részvételével megalakított sztrájkbizottság megfogalmazta követeléseit, amelyekben a bérre és bérpótlékokra koncentráltak, mert ez a legégetőbb probléma, pénteken pedig megkezdték annak felmérését, hogy ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor a szakszervezeti tagok közül mennyien vennének részt egy sztrájkban – jelentette be pénteken a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke, Földiák András (képünkön). Hozzátette: a tagoknak február 28-ig kell nyilatkozniuk, de biztos abban, hogy meghatározó részük csatlakozna a sztrájkhoz. A felmérést követően pedig megkeresik a kormányt a sztrájkköveteléseikkel.

Tavaly ősszel több intézkedés is rontotta a munkavállalók helyzetét – idézte fel a SZEF elnöke. Példaként a cafeteria erőteljes visszaszorítását, a kormányzati intézményeknél szerintük embertelenül végrehajtott, jelentős létszámleépítést, a kormányzati igazgatásról szóló törvény módosítását, a sikertelen minimálbér-tárgyalást és A munka törvénykönyvének túlmunkára vonatkozó módosítását emelte ki. Mint mondta, mindezek és az évek óta elmaradt bérrendezés miatt alakították meg a sztrájkbizottságot.

Követelik, hogy a közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozata A1 kategóriában 69 ezer forintról emelkedjen a minimálbérre, 149 ezer forintra, B1 kategóriában 77 ezerről a garantált bérminimumra, 195 ezer forintra, F1 kategóriában pedig 122 ezer forintról a diplomás bérminimumra, 253 ezer forintra.

Követelik azt is, hogy a köznevelésben is igazodjon a minimálbérhez az illetményalap számításának vetítési alapja. Követelik továbbá, hogy a közalkalmazottak illetménypótlékjának számítási alapja 20 ezerről 40 ezer forintra emelkedjen, és az ágazati pótlékokat (bölcsődei, szociális ágazati, kulturális) számítsák be a jubileumi jutalomba, illetménynövelésbe.

Emellett a sztrájkbizottság támogatja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) követeléseit. Boros Péterné, a SZEF alelnöke, az MKKSZ elnöke azt mondta: szeretnének a jelenlegi követhetetlen, összekuszált bérrendszer helyett egyszerű és követhető bérfelzárkóztatást, ezért januárban sztrájkot hirdettek március 14-ére, ha addig nem sikerül megállapodni a kormányzattal a munkavállalók szociális, gazdasági és munkaügyi sérelmeinek orvosolásáról. Mint hozzátette, megkeresésükre az Emberi Erőforrások Minisztériuma konkrét tárgyalási ajánlatot tett, és a Pénzügyminisztérium is jelezte a tárgyalás szükségességét, a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség azonban egyelőre nem válaszolt. Hangsúlyozta: tárgyalással és nem sztrájkkal szeretnék rendezni a munkavállalók gondjait.

Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke elmondta: bérrendezést enyhítő pótlékolás helyett tisztességes béremelést követelnek. A dolgozók anyagi megbecsültsége alacsony, miközben a mindennapokban erős fizikai-lelki megterhelésnek vannak kitéve.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke elmondta, a szakszervezet már megfogalmazta a saját követeléseit is, ilyen például a minimálbérhez kötött vetítési alap, a kötelező óraszámok csökkentése és a jelentős béremelés. Megjegyezte: évente 50-60 ezer pedagógus megy nyugdíjba, és mindössze 3-4 ezren maradnak a pályán a gyakornoki vizsga letétele után.

Csóti Csaba, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöke arról beszélt, hogy a nemzeti kultúra őrzőivel a nemzeti kormány évek óta nem tárgyal, és amíg a versenyszféra területén a sztrájkfenyegetés sikerre vezetett, a magyar állam „a füle botját sem mozdítja”, hogy a munkavállalói bérhelyzetén javítson.

A sztrájkbizottsághoz csatlakozott még a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ), a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD), a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezete és a Hírközlési, Média és Távközlési Szakszervezeti Szövetség (HMTSZSZ).

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Én azt hallottam, hogy akik már megkapták egész évre (számfejtés), azoknak az em... Tovább...
  • Ez a keret emelés kb. olyan segítség az önkormányzatokn ak, mint amikor azt mond... Tovább...
  • Az elmúlt években megkezdődött - egyébként teljesen elhibázott és értelmetlen - ... Tovább...
  • Miért nem hallani panaszt a kis falvakból? Na vajon miért? Aki ismeri a rendszer... Tovább...
  • A cafeteria keret felemelése nagyon jó ötlet, de az önkormányzatok a 200 ezret s... Tovább...
  • Na akkor magos képviselő hölgyek és urak, akik tegnap még zöldségesek, fodrászok... Tovább...
  • Miért jó az, hogy csődbe mennek önkormányzatok? Kinek jó ez - persze senkinek, d... Tovább...
  • A szegénység és a kosz nem kötelezően együtt járó dolog. ha valaki nem dolgozik,... Tovább...
  • Nem tájékoztatást kell kérni, hanem pénzt, mert - különösen a kicsi, szegény - ö... Tovább...
  • Mint évek óta. Úgy gondolják, majd kigazdálkodjuk azt a pár %-os eltérítést, nek... Tovább...
  • Ez érdekes egyeztetés lesz a kormány és az önkormányzatok között. A kormány el a... Tovább...
  • Az ügyfelek részére nem lesz egyszerűbb a közigazgatási eljárás, sőt sokkal nehe... Tovább...
  • Az önkormányzati köztisztviselők esetében már lezárultak - az idén sem kapnak bé... Tovább...
  • Tényleg, rájöttek, hogy nem kellene padlóra küldeni az önkormányzatoka t?! Ugyan... Tovább...
  • ...ismét egy vicckategóriás. A kolléga márc. 1-től átkerül az új helyre. Nadenin... Tovább...