Hirdetés
Folynak a tárgyalások a közszolgálati bérrendezésről PDF Nyomtatás
2017. április 28. péntek, 06:00

feher jozsef02Általános közszolgálati bérrendezés keretében nyolcszázalékos béremelést javasol a kormányzatnak az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) munkavállalói oldala, azok esetében pedig, akiknek a bére tíz éve nem nőtt, akár ötvenszázalékos lehetne elképzelésük szerint az emelés.

2011 és 2013 között 1400 milliárdos bértömeget vontak ki a szférából, és ebből az összegből máig csak 1050 milliárd érkezett vissza – jelentette ki az OKÉT munkavállalói oldal ügyvivője, Fehér József (képünkön). Számításaik szerint a nyolcszázalékos - gyakorlatilag a 13. havi bért visszaadó - emelés éves bérköltsége 330 milliárd forint körül lenne, ennek egy jelentős része pedig egyből vissza is érkezne az állami költségvetésbe. A KSH márciusi adatai szerint mintegy 680 ezren dolgoznak a közszolgálatban, közülük az utóbbi években 410 ezer embert „ért el valamiféle bérintézkedés”, ugyanakkor legalább 200 ezren egyetlen fillér emelést sem kaptak az elmúlt tíz évben, de van, akinek 2002 óta változatlan a juttatása.

Az ügyvivő szavai szerint az utóbbi években széttöredezett hazai közszolgálati bérrendszert „egy viszonylag egységes logikájú, nem feltétlenül egységes mértékű” szisztémává kellene rendezni. Ettől független a nem jellegadó munkakörben (például kórházi vagy iskolai kisegítőként, karbantartóként) dolgozók bérének rendezése, hiszen ők azért nem kaptak korábban emelést, mert rájuk nem érvényes az életpályamodell.

Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke arról beszélt, hogy a tavalyi, jelentős előrelépések után határozott csalódást okozott a tárgyalásokon a kormányzati pozíció. A költségvetés tervezetéről tartott hétfő délutáni egyeztetésen elhangzottak alapján jövőre 4,3 százalékos GDP-emelkedést és 3 százalékos inflációt vár a kormányzat; a bruttó bértömeg 10 százalékkal nő, a béremelkedés mértéke 8 százalékos lesz. A szakszervezeti vezetők az eseményen elmondták: ígéretet kaptak a kormányzati oldaltól, hogy a költségvetési tervezet május másodiki benyújtása utáni héten újabb egyeztetést tartanak a több száz oldalas dokumentumról.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+1 #4 Primőr 2017-05-09 08:56
A 2018-as költségvetési törvényjavaslat ban az illetményalap változatlanságá n túl a köztisztviselői létszámok és a finanszírozás sem emelkedik.
Idézet
 
 
+2 #3 Kételkedő 2017-05-02 17:23
A 18-as tervben nincs illetményalap emelés..... Változatlanul 38650
Idézet
 
 
+10 #2 kanyaró 2017-05-02 11:17
Miután benyújtották a költségvetési tervezetet, utána majd egyeztetünk.
Ez a tipikus "Gizike legyen az enyém, majd a következő héten elveszem!" duma.
Idézet
 
 
+16 #1 Primőr 2017-05-02 09:40
Ez egy jó nagy semmi cikk lett. Nulla konkrétummal. Olyan, mint a köztisztviselői béremelésünk, mindenki egyetért vele, napirendben is van, csak eredmény nincs.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az önkormányzatok tönkretétele az ország tönkretétele! Minden magyar valamilyen ... Tovább...
  • Ez egy barom. Nálunk és a környező önkormányzatokn ál az IPA bevételek 95 %-a a ... Tovább...
  • Tisztelt Uram! Ön csak a fővárost szajkózza, de mi lesz a kistelepülésekk el. Ne... Tovább...
  • Mi lenne ha az önkormányzatok javaslatára elvonnák az Iparkamara legfontosabb be... Tovább...
  • Megtörtént - a kormány az önkormányzatok legnagyobb bevételének a felét is elvet... Tovább...
  • Egyetlen kérdés? Hol! Tovább...
  • Hurrá, újabb értelmetlen központosítás!? A helyi önkormányzatok úgy 25 évig norm... Tovább...
  • A válság - egészségügyi és gazdasági - idején pénzügyileg kivéreztetni az önkorm... Tovább...
  • Ez az ember nem normális vagy Trójai faló szerepét vállalta fel a főni sakkjátsz... Tovább...
  • Az önkormányzati megrendelésekbő l élő vállalkozók lehet hogy nem örülnének, ha ... Tovább...
  • Ha az iparkamara elnöke tisztában lenne az iparűzési adó működési elvével, tudha... Tovább...
  • Korábban már megírtam, hogy mivel már szinte minden bevételt elvettek az önkormá... Tovább...
  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...