Hirdetés
Közfoglalkoztatás
Az egykulcsos adó betett a közmunkának: kevesebben dolgoznak, drágábban PDF Nyomtatás
2012. február 24. péntek, 09:00

kozm_kHatalmas politikai indulatokat váltott ki a nemzetgazdasági miniszternek azon kijelentése, hogy a Start-program által adott 47 ezer forintból meg lehet élni. A kormány azzal védekezett, hogy ez még mindig több, mint a korábbi kormány által adott 28.500 forintos juttatás, míg az ellenzék cinizmussal vádolta a kormány. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy ténylegesen mi is van a számok mögött, egyénre vetítve mennyi is a valódi juttatás idén, és mennyi volt korábban.

 
Mátraverebély kiválasztott hely PDF Nyomtatás
2012. február 15. szerda, 07:00

seres_maria02Mátraverebélyen a közmunkások idén egyebek mellett napkollektorokat és áramfejlesztő, dinamós bicikliket szerelnek össze. Az első ilyen berendezések hamarosan fényt hoznak majd egy családnak, amelynél már három éve kikapcsolták az áram- és gázszolgáltatást.

 
Szolnok megyében 9 ezer ember közfoglalkoztatását támogatják PDF Nyomtatás
2012. február 09. csütörtök, 09:00

favag_kAz országosan indított valamint a kistérségekben és a településeken tervezett közfoglalkoztatási programok megvalósítására  8 milliárd forintot kapnak 2012-ben támogatásként a Szolnok megyei cégek, társulatok, szervezetek és önkormányzatok, ezzel 9 ezer ember  közfoglalkoztatása érhető el - tájékoztatta Deák Miklósné, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója az MTI-t.

 
Az idén is lesznek magánerdészeti közfoglalkoztatási programok PDF Nyomtatás
2012. január 30. hétfő, 07:00

erdei_munkaAz idén is folytatódik a magánerdős közfoglalkoztatási program, közölte a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége. Támogatásért február tizedikéig lehet kérelmet benyújtani az illetékes munkaügyi központokhoz, a közvetítéssel, létszámigénnyel kapcsolatban pedig az illetékes munkaügyi kirendeltségeket kell keresni.

 
Idén is százszázalékos az állami támogatás az önkormányzati közfoglalkoztatásban PDF Nyomtatás
2012. január 25. szerda, 07:00

pappkaroly_hegedusAz idén közfoglalkoztatási programok keretében a résztvevőknek kizárólag hat-, illetve nyolcórás munkalehetőséget ajánlanak, a négyórás közfoglalkoztatás megszűnik. A költségvetés és a bevonni tervezett létszám nem tette lehetővé, hogy kifizessék a minimálbért, talán jövőre.

 
Téli közmunkaszünet PDF Nyomtatás
2012. január 18. szerda, 07:00

gyongyospata01Elmarad a gyöngyöspatai közmunkaprogramban résztvevők tervezett téli oktatása. A program tavasszal folytatódik, az eddigivel azonos létszámban vehetnek részt benne a közmunkások, de nem ugyanazok: az önkormányzat azoknak kínálja a lehetőséget, akik akarnak is dolgozni.

 
Nincs START 2012 január hónapban PDF Nyomtatás
2012. január 16. hétfő, 10:23

uveges_kAhogy ezt már sejteni lehetett, a nagy vehemenciával és fogadkozással 2011 novemberében beharangozott START Közmunkaprogramok az ígéretek ellenére mégsem indulhatnak el 2012 januárjában.

 
« ElsőElőző2122232425262728KövetkezőUtolsó »

28. oldal / 28

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...