Hirdetés
Közfoglalkoztatás
A közmunkások kezében egy ősi magyar mesterség sorsa PDF Nyomtatás
2020. január 07. kedd, 08:30

sepruuA gépesített munkafolyamatok és a technológia folyamatos fejlődése sok szakmának a halálos ítéletet jelentette. Fokozatosan eltűntek a szemfelszedők, az ószeresek, a kalaposok, míg bizonyos mesterségek a tömeggyártás ellenére máig küzdenek a fennmaradásért. Így mentették meg a közmunkaprogramok a kézműves seprűkötést az enyészettől, amik szintetikus társaikkal szemben százszor jobban sepernek.

 
Kigyomlálják a közmunkásokat PDF Nyomtatás
2019. december 16. hétfő, 09:10

kozmunka1Az ország mintegy 110 ezer közfoglalkoztatottjából a fővárosban már csak alig több mint ezer van, pedig az önkormányzatok több feladatot tudnának adni nekik. Így sokan hullanak ki az ellátásokból és egy fillér nélkül vagy alkalmi munkákból kénytelenek tengődni.

 
Közfoglalkoztatottak kézműves termékeinek boltja PDF Nyomtatás
2019. november 22. péntek, 07:00

kozfogl vasar szegedA közfoglalkoztatásban és szociális szövetkezetek által előállított, minőségi kézműves termékeket árusító bolt nyílt – az országban elsőként – Szegeden, a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében a múlt héten.

 
Közfoglalkoztatási programok - miniszteri elismerések PDF Nyomtatás
2019. november 18. hétfő, 08:30

pogacsastPogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, miniszteri elismeréseket adott át a Start Plusz 2019 közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő eredményekért.

 
Munka megváltozott munkaképességűeknek PDF Nyomtatás
2019. november 18. hétfő, 07:00

fulop attila01Magyarországon a csaknem 4,4 millió foglalkoztatottból 150 ezren megváltozott munkaképességűek és még további mintegy 150 ezren lehetnek, akiknek támogatással, segítséggel munkát lehetne adni.

 
Megint csökkent az álláskeresők száma PDF Nyomtatás
2019. október 25. péntek, 06:00

munkaugy01Az álláskeresők száma szeptemberben 3,1 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 243.400 álláskereső szerepelt.

 
Félmilliárd forintos közfoglalkoztatási mintaprogram PDF Nyomtatás
2019. október 17. csütörtök, 06:00

hoffmann imre01Három ormánsági település, Drávacsehi, Tésenfa és Szaporca összefogásával valósult meg az a közfoglalkoztatási mintaprogram, amelynek keretében vágóhíd, húsfeldolgozó üzem és sertéstelep létesült Drávacsehiben. A mintaprogram keretében már folyik a hústermékek előállítása.

 
Négy év börtönt kapott a volt képviselő PDF Nyomtatás
2019. szeptember 27. péntek, 06:45

korrupcio01Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán dr. Mengyi Roland volt kormánypárti képviselőt, ez egy évvel több, mint amit első fokon kapott.

 
Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár PDF Nyomtatás
2019. szeptember 24. kedd, 06:00

pogacsastibor03A közfoglalkoztatottak létszámának folyamatos csökkenése egyértelműen igazolta a kormány szándékait. A közfoglalkoztatási program eredményei azt mutatják, hogy ez sikeres foglalkoztatási forma.

 
Jövőre is folytatódhat a hajléktalanok közfoglalkoztatási programja PDF Nyomtatás
2019. szeptember 20. péntek, 07:00

hajlektalansA jövő évben is folytatni tervezik a hajléktalanok társadalmi integrációját segítő közfoglalkoztatási programot, amelyben az elmúlt években mintegy négyezren vettek részt – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára.

 
Több ezren állhatnak munkába! Országos program következik PDF Nyomtatás
2019. szeptember 17. kedd, 07:00

moterkepHeves megyében is több ezer állástalan vagy közfoglalkoztatott ember elhelyezkedését segítheti a munkaadók és a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályainak szorosabb együttműködésére épülő munkaerőpiaci reformprogram bevezetése – mondta a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára, Egerben.

 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

2. oldal / 28

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...