Hirdetés
Közmunkások vehetnék fel a harcot a szárazsággal PDF Nyomtatás
2012. március 26. hétfő, 07:00

 

arokpart01Az öntözött termőföldek arányát közmunkaprogramokkal lehetne növelni, így a víztársulatok közvetlen állami támogatással csökkenthetnék a gazdálkodókra nehezedő, az öntözéssel kapcsolatos anyagi terheket. Egyszerre nőne a termés és a foglalkoztatottság.

Örvendetes, hogy központi intézkedéssel ezekben a napokban 30 ezer közmunkás foghat szerszámot a kezébe, hogy szerte a határban megtisztítsa az évek alatt elhanyagolt vízelvezető hálózatot a felgyülemlett iszaptól, gaztól – mondta a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének főtitkára, Varga Árpád az MTI-nek. Véleménye szerint azonban a karbantartáson túl, további 20 ezer közmunkást konkrétan a mezőgazdasági kisbirtokok öntözésnél lenne indokolt foglakoztatni.

Az öntözés nagyobb területre kiterjesztésének egyik fő akadálya ugyanis a sok gazdálkodó számára megfizethetetlenül drága gépek beszerzése. Áthidaló megoldást jelentene a nagy kézi munka igényű, ám olcsóbb, úgynevezett felületi öntözés alkalmazása. E technológia szerint az öntöző csatornákból gravitációsan, vagy szivattyúkkal kiemelt vizet kézi erővel lehet a táblán belül szétlocsolni. Esőztető öntözésnél pedig a vizet hordozható csöveken juttatják a munkások a szántóra, veteményre. Amint a föld megkapta a kellő mennyiségű nedvességet, néhány óra után az egymásba kapcsolódó csöveket az emberek szétszedik, és arrébb újra összerakják, így haladva a táblán előre.

Egy hektárnyi terület öntözésének gép és energia üzemi költsége hozzávetően 100 ezer forint. Mivel a megtermelt gabonáért, zöldségért az utófinanszírozási rendszerben hónapok múlva kapják meg a pénzt, a tőkeszegény agrárvállalkozók tartalékok nélkül állandóan a csőd szélén egyensúlyoznak – ismertette a helyzetet a főtitkár. Javaslata szerint a közmunkások bevonásával a felületi öntözés gyakorlatának elterjesztése eredményeként azonban az öntözés üzemi költségének több mint 50 százalékát az állam átvállalná. Ezáltal a gazdák lélegzethez jutva a jelenleg körülbelül 60 ezer hektárnyi öntözött területet akár megkétszerezhetnék. A vízhez jutott földekről pedig többlettermést lehet betakarítani, és - enyhítve a munkanélküliségen - növekedhetne a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...
  • A magyar önkormányzatisá g végét jelenti a még megmaradt néhány bevételi forrás ... Tovább...
  • Én azt hallottam, hogy akik már megkapták egész évre (számfejtés), azoknak az em... Tovább...
  • Ez a keret emelés kb. olyan segítség az önkormányzatokn ak, mint amikor azt mond... Tovább...
  • Az elmúlt években megkezdődött - egyébként teljesen elhibázott és értelmetlen - ... Tovább...
  • Miért nem hallani panaszt a kis falvakból? Na vajon miért? Aki ismeri a rendszer... Tovább...
  • A cafeteria keret felemelése nagyon jó ötlet, de az önkormányzatok a 200 ezret s... Tovább...