Hirdetés
Négymilliárd forintos foglalkoztatási program indul Zala megyében PDF Nyomtatás
2022. október 10. hétfő, 06:00

zala megyeZala megye foglalkoztatási szintjének növelésére hat éven át tartó, csaknem négymilliárd forint támogatással megvalósuló program indul, amely több mint 2500 embernek segítheti az elhelyezkedését – közölte a Zala Megyei Önkormányzat.

A Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) Plusz keretéből zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködésekre nyert el 3,892 milliárd forint európai uniós támogatást a Zala Megyei Önkormányzat, a Zala Megyei Kormányhivatal, a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal és a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. konzorciuma.

A Széchenyi Terv Plusz programban megvalósuló projekt célja, hogy az egész megyére kiterjedően – a már működő foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések (paktumok) eredményeinek integrálásával – segítsék a megye gazdasági és foglalkoztatási célú fejlesztéseit. Kiemelt cél Zala megye foglalkoztatási szintjének növelése a munkaerőpiacot befolyásoló szereplőkkel kialakított partneri viszony, a már létrejött együttműködések fenntartásával és megerősítésével.

A program munkaerőpiaci tevékenységeibe kizárólag 30 év felettieket vonnak be, köztük az 50 év feletti, nem alacsony iskolai végzettségűeket, a rossz közlekedésű településen élőket, az inaktív személyeket, valamint az ingázást vállaló, magasabban képzett álláskeresőket.

A projektben közel 2300 munkanélküli és 300 inaktív személy vehet részt, közülük várhatóan csaknem 1600-an kaphatnak állást vagy válhatnak önfoglalkoztatóvá a hat év alatt megvalósuló programban. A munkaerőpiaci tevékenységeken túl a támogatás kiterjed a szociális gazdaság fejlesztésére, helyi termék és szolgáltatás fejlesztésére, befektetésösztönzésre, ágazati gazdaságfejlesztésre és a szükséges szakmai és módszertani fejlesztésekre is.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • 3/3 Tovább...
  • Az évszázad vicce... Tovább...
  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...