Hirdetés
Juttatást kaphatnak a versenyszférában állást találó közfoglalkoztatottak PDF Nyomtatás
2021. április 14. szerda, 07:00

bodo sandor01A kormány ismét meghirdeti a Közfoglalkoztatásból versenyszférába programot, amellyel az utóbbi években több mint 17 ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítette az elsődleges munkaerőpiacon.

Az április közepén induló programba belépők havi 45 ezer forintos juttatást kaphatnak, a minimálbért alapul véve tehát közel 160 ezer forintot vihetnek haza abban az időszakban, ameddig a közfoglalkoztatási szerződésük tartott volna – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor (képünkön).

A teljes foglalkoztatás akkor valósítható meg hosszú távon fenntartható módon – mondta –, ha abban minél nagyobb arányt képvisel a versenyszféra, minél több új, adófizető munkahely jön létre. A kormány továbbra is a közfoglalkoztatottak piaci alapú munkavállalását kívánja elősegíteni, megfelelő támogatást biztosítva azok számára, akik készek és képesek nyílt munkaerőpiaci feltételek mellett dolgozni: „A program arra ösztönzi a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkezőket, hogy ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el.”

A részletekről azt mondta, a közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtt állást találók egyfajta bónuszként elhelyezkedési juttatásban részesülnek. Minél hamarabb lép ki valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatáshoz jut, mivel a közfoglalkoztatásából hátralévő időre kapja meg utólag a havi 45.600 forintot.

Elhelyezkedési juttatásra jogosult a mezőgazdasági idénymunkát végző közfoglalkoztatott is, akinek napi díjazása kétezer forint, egy hónapra tehát akár 62 ezer forintot is kaphat. A résztvevők nettó keresete így a minimálbérrel számolva mintegy 160 ezer forint lehet, a korábbi bevételük közel háromszorosa, amit a családi adókedvezmények még tovább növelhetnek.

A részletes dokumentáció a program 2021. április 15-i indulásakor válik elérhetővé a munka.hu oldalon. Kérelmet ezt követően lehet majd benyújtani a helyileg illetékes kormányhivatalokhoz, a járási és fővárosi kerületi hivatalokhoz. A Gazdaságvédelmi Alapból finanszírozott program keretösszege 500 millió forint, e forrásmennyiség akár 2000 munkavállaló támogatását is lehetővé teheti.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A ÁSZ véleménye szerint, ha az állam elveszi az önkormányzatokt ól a gépjármű ad... Tovább...
  • A jelenlegi állami politika nem szereti a tőle független intézményeket, önkormán... Tovább...
  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...
  • Nem késő ez a tárgyalás?! Az önkormányzatokn ak február 15-ig el kellett fogadni... Tovább...
  • Egyáltalán létezik még önkormányzatisá g, vagy a kormány fű alatt ezt is megszün... Tovább...
  • Az eszem megáll. Már most is komoly vitáink vannak az uborkafára felkapaszkodott... Tovább...
  • Nálunk egyelőre egy fő érintett. 59 éves férfi fél tüdővel, mentális problémákka... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ak törvény szerint február 15-ig el kell fogadnia az adott év... Tovább...
  • Uncsinak: A köztisztviselő hivatásának tekinti a munkáját, és ha mind felállna k... Tovább...
  • Uncsinak válaszul - azért nem mennek el az önkormányzati köztisztviselők máshová... Tovább...
  • ...azért, mert ez nem a te eszedhez való. Meséld már el, hogy egy kisebb városb... Tovább...
  • Ha olyan k.jó szakemberek ennyire nincsenek megfizetve, felmerül a kérdés, miért... Tovább...
  • Magyar Köztisztviselők , Közalkalmazotta k és Közszolgálati Dolgozók Szakszervez... Tovább...