Hirdetés
Fővárosi álláskeresőket segítő iroda nyílt PDF Nyomtatás
2020. március 06. péntek, 07:00

allaskereso fovarosA budapesti álláskeresőket segítő tanácsadó irodát adtak át a héten a Városháza épületében. A szolgáltatás a fővárosi kormányhivatal, a fővárosi önkormányzat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Integrációs Központ együttműködésében jött létre.

Apró, de fontos lépés az iroda megnyitása az esélyteremtő Budapest program megvalósítása szempontjából – mondta Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely az átadáskor. A főváros új vezetése szűk gazdasági mozgástere ellenére mindent megtesz azért, hogy „Budapest mindannyiunk közös otthona legyen” – jelentette ki. Azzal folytatta, hogy a mai munkaerőpiaci helyzetben azt kell segíteni, hogy a munkaadók és a munkavállalók igényei egymásra találjanak.

Az iroda személyre szabott szolgáltatásaival abban segíti az álláskeresőket, hogy megkeressék az egyéni kibontakozás lehetőségét. Karácsony Gergely szerint az a dolguk, hogy ne legyen olyan álláskereső, aki csak azért nem tud elhelyezkedni, mert nincsenek megfelelő információi, vagy nem kapja meg azt a segítséget, amivel jelentkezhet egy állásra.

A főpolgármester egyik első döntésüket sem felejtette el megemlíteni, azt, hogy a regisztrált álláskeresők ingyen használhatják a közösségi közlekedést. Közölte továbbá, hogy az esélyteremtő Budapest programnak nagyon fontos része visszahozni a 2010 előtt Budapesten működött rezsitámogatási rendszert.

38 szakértő munkatárssal tizennégyféle munkaerőpiaci tanácsadással állnak az ügyfelek rendelkezésére – tájékoztatta a hallgatóságot az irodát üzemeltető Budapest Esély Nonprofit Kft. munkatársa, az iroda szakmai vezetője, Dombay Petik Rozália. A regisztrált álláskeresőket előre egyeztetett időpontban várja az iroda hat mentora. Az ügyfelek személyre szabott tanácsadást kapnak. Hatszázhetven fővárosi munkáltatóval van személyes kapcsolatuk, és az ő igényeiknek megfelelően igyekeznek a betöltetlen helyekre munkavállalókat találni.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...