A közmunkaprogram nyomán 2011 óta folyamatosan sok érdekes kérdés merül fel, kezdve az olyan technikai problémáktól, hogy a közfoglalkoztatottakat miként lehet számításba venni a munkaerő-piaci statisztikákban, a programnak a kormánypártok választási sikereiben játszott szerepén át a valós foglalkoztatás- és szociálpolitikai hatásokig.

Mindezek nemcsak a közgazdászok számára érdekes kérdések, hanem egy részük a kormányzatot is foglalkoztatja. 2014-ben még a Költségvetési Tanács rendelt az MTA Közgazdaságtudományi Intézetétől egy átfogó tanulmányt a közfoglalkoztatásról, idén pedig a programért felelős Belügyminisztérium készíttetett egy elemzést a Hétfa Kutatóintézettel, amit nemrégiben nyilvánosságra is hozott a honlapján.

A friss tanulmány egyik fontos megállapítása, hogy az elmúlt néhány évben kialakult kedvező gazdasági körülményeknek – pontosabban a versenyszféra növekvő munkaerőigényének – köszönhetően sokan átléptek a közfoglalkoztatásból a nyílt munkaerőpiacra, főleg a piacképes szakmával rendelkező fiatalok.

A közmunkaprogramban részt vevők összetétele így aztán egyre távolabb kerül a piaci igényektől: jellemzően a képzetlen, munkavégzésre korlátozottan vagy egyáltalán nem képes, tartozásokat halmozó, illetve hátrányos helyzetű, elzárt településeken élők „ragadtak be” az állami foglalkoztatási rendszerbe.

Ennek oka leginkább az, hogy olyan rugalmas munkakörülményeket, amire ezeknek a csoportoknak (zömmel idősebbek, illetve kisgyermekes nők, valamint egészségügyi vagy más jellegű, de súlyos problémákkal küzdők) szüksége van, aligha biztosítanak a piaci munkahelyeken. A kutatásban megszólaltatott szakértők becslései szerint még a munkaerő iránti élénk piaci kereslet mellett is átlagosan 60-70, de vannak olyan települések, ahol 80 százalékos a „beragadási” arány, vagyis a közmunkások kétharmada-háromnegyede folyamatosan részt vesz a közfoglalkoztatásban.

Fontos kérdés, hogy akik viszont el tudtak helyezni az elsődleges munkaerőpiacon*, profitáltak-e a közmunkásként szerzett tapasztalataikból vagy sem. A programot ugyanis részben azzal a céllal hívta életre még a második Orbán-kormány, hogy hosszú távon segítsen a  résztvevőknek piaci munkahelyet találni a készségeik, a tudásuk és a munkához való hozzáállásuk alakításával. Az eredmények szerint akik át tudtak lépni a közfoglalkoztatásból a nyílt munkaerőpiacra, azok elsősorban a munkaerő-kereslet növekedése miatt tudták ezt megtenni, és nem azért, mert a közmunka során ehhez szükséges tapasztalatokkal gazdagodtak volna. (Ennek például az az oka, hogy a közmunkások jellemzően közmunkásokkal dolgoznak együtt, elvétve találkoznak olyan kollégákkal, akik piaci állásban vannak).

A közmunkaprogram másik fontos célja a szegénység enyhítése. A kutatás eredményei szerint a program aktiváló hatással volt a korábban passzív ellátásokban részesülőkre, valamelyest segít a szegénység nyomán felmerülő problémákon is, azonban nem teremt jólétet, nem alkalmas arra, hogy tömegeket mozdítson ki a szegénységből.

Mégis, a megkérdezett, közfoglalkoztatásban érintett önkormányzati vezetők, foglalkoztatási és szociális szakemberek szerint a közmunkaprogramnak továbbra is van létjogosultsága. Amellett ugyanis, hogy a programban bennmaradók számára munkát biztosít, most már kulcsszerepet tölt be a települések üzemeltetésében is. Az önkormányzatoknál – főleg a kisebb falvakban – egyre inkább úgy tekintenek rá, mint a helyi fejlesztésekre lehetőséget kínáló településfejlesztési támogatásra. Több települési feladatot közmunkások látnak el, például a közterületek karbantartását és sok helyen még a kulturális, szociális vagy oktatási intézmények üzemeltetését is.

Ennek a jelensége van egy olyan mellékes hatása is, hogy a közfoglalkoztatottak munkájának köszönhetően szépülő településkép javított a program kedvezőtlen társadalmi megítélésén.

Főleg azonban az önkormányzatok pénzügyi egyensúlyán mutatkozott meg mindez, ugyanis jelentős költségmegtakarítást értek el közmunkások alkalmazásával a településfenntartási feladatok során. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a felmérés szerint az önkormányzatoknál egyre inkább tartanak attól, hogy miután a nyílt munkaerőpiac elszívja a jobb képességű, motiváltabb, képzettebb közfoglalkoztatottakat, csökkenni fog a települések rendezésére, szépítésére fordítható közmunka minősége és mennyisége is – így aztán egyre inkább igyekeznek megtartani a legjobb közmunkásokat. 

A „beragadók” körében azonban újratermelődik az alacsony iskolázottság és a munkavégzés szempontjából alapvető készségek hiánya, így aztán egyre inkább erősödik a közmunkaprogram „befogadó munkahely” jellege. Ráadásul csak nagyon korlátozott bérdifferenciálási lehetőségei vannak az önkormányzatoknak, és valódi előreléptetési lehetőségeket sem igazán tudnak felajánlani a közfoglalkoztatás keretein belül. A közfoglalkoztatottak ranglétráján jellemzően úgy léphet valaki előre, hogy a közterületen, szabadtéren folyó munka helyett az üzemeken belüli termelésbe kerül át. Nem ritka az sem, hogy a közmunkások közül kerülnek ki a társaikat irányító szakmai és műszakvezetők, illetve adminisztrátorok is, és az ő munkájuk nélkülözhetetlen a közfoglalkoztatás keretében elvégzendő feladatok végrehajtásához. Az önkormányzatok tehát egyre inkább arra kényszerülnek, hogy saját forrásból honorálják a legjobbak munkáját.

kevésbé jelentős, elsősorban az alkalmi munkaerőpiac területére korlátozódik. Valójában azonban a közfoglalkoztatás korábban se volt a stabil piaci foglalkoztatás alternatívája, hanem a rövidebb-hosszabb, leginkább néhány hónapos, nem állandó munkaviszonyokkal volt egy ligában.

A közmunkaprogram tehát már korántsem abban a válságos gazdasági környezetben működik, amiben 2010-11-ben életre hívták, ami főleg a résztvevők összetételében mutatkozik meg. A hasonló jellegű munkaerő-piaci intézkedéseket ráadásul jellemzően átmeneti jelleggel szokták bevezetni a recessziós időkben, majd a gazdasági fellendülés bekövetkeztével felfüggesztik azokat. Időközben azonban egyrészt az eredeti foglalkoztatás- és szociálpolitikai célok mellett megjelent egy új feladatkör is, méghozzá a településüzemeltetés, másrészt pedig a közmunkában ragadtak számára passzív ellátások aligha állnak rendelkezésre. Nem meglepő tehát, hogy a program leállítását sem a közfoglalkoztatók, sem a közfoglalkoztatottak nem szeretnék, viszont a célok és a keretek újragondolását egyre sürgetőbbnek tartják.

(g7.hu)

Ossza meg a bejegyzést