Hirdetés
Felszívja a versenyszféra a közfoglalkoztatottakat PDF Nyomtatás
2018. augusztus 07. kedd, 08:30

gyar1Az utóbbi hónapokban jelentősen felgyorsult a közfoglalkoztatottak elhelyezkedése a versenyszférában – tudta meg a Magyar Idők az érdekképviseletektől. A foglalkoztatókat a munkaerőhiány ösztönzi a közmunkások felvételére, képzésükre, a dolgozókat pedig a jóval magasabb minimálbér motiválja, amivel jelentősen magasabb jövedelemre tehetnek szert. Így a közfoglalkoztatás is egyre inkább beszűkül, a jelenlegi 140-160 ezer fős átlagos létszámból nagyjából 30-40 ezer ember integrálható még az elsődleges munkaerőpiacon.

Rohamosan csökken a közfoglalkoztatottak száma, 2018 első öt hónapjában átlagosan 150 ezren dolgoztak az átmeneti foglalkoztatási formában. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt két évben nagyjából százezer főt vettek fel a cégek a versenyszférába, olyanokat, akik így kikerültek a közmunkaprogramokból. Ellentétben a korábbi tendenciákkal, 2016 előtt ugyanis nem szívesen alkalmaztak a vállalkozások közmunkásokat.

– Mára megváltozott a vállalkozások hozzáállása a közfoglalkoztatottakhoz, mivel a versenyszféra egyre kevésbé tud válogatni a munkavállalók között, így kiemelten figyelnek a közmunkásokra is – hangsúlyozta a Magyar Idők kérdésére Rolek Ferenc. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke kiemelte: a közfoglalkoztatottak nagy része képzetlen, ezért a cégeknek nagyobb hangsúlyt kell fordíta­niuk a képzésükre, betanításukra, ez nélkülözhetetlen feladat.

A tendenciák azt mutatják, hogy a közfoglalkoztatás is egyre inkább beszűkül, mivel a másodlagos munkaerőpiacon sokkal inkább jellemző az alulképzettség, valamint a dolgozók munkakultúrája sok esetben nem felel meg az elvárásoknak. Rolek Ferenc hozzátette: a közmunkások is szívesebben helyezkednek el, mivel a korábbi munkaadói kéréseknek megfelelően 2018-ra már jelentős eltérés van a közfoglalkoztatotti keresetek és a minimálbér között, ami ösztönzőleg hat.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke szerint is a versenyszférában elérhető jóval magasabb fizetések ösztönzik a közmunkásokat. Kiemelte: nemcsak minimálbérért, hanem ennél magasabb összegért is sokan el tudnak helyezkedni a cégeknél. Mivel a nyugati országrészben alig van közmunkás, így az elsődleges munkaerő­piac leginkább az északkeleti országrészben tudja felszívni őket.

Az érdekképviseleti vezető felidézte, hogy már tavaly ősszel is nagy volt az érdeklődés, de idén tavasszal még inkább megnőtt a közmunkások munkavállalási szándéka, olyannyira, hogy a jelentkezők már szakszervezeti segítséget is kapnak. Az MTSZSZ felkarolta a közmunkásokat, segíti őket az önéletrajzok, álláspályázatok megírásában, a szükséges dokumentumok begyűjtésében.

Buzásné Putz Erzsébet szerint is vegyes a kép, habár az álláspályázatokra jellemzően mindenkit behívnak, sok embert az alacsony iskolázottsága miatt végül mégsem vesznek fel az adott munkára. Nemcsak a versenyszférában, hanem az állami cégeknél is könnyebb elhelyezkedniük a közmunkásoknak. A MÁV korábban is alkalmazta őket, ugyanakkor ma már akit lehet, elküldenek képzésre a szakemberhiány csökkentése érdekében – tette hozzá az elnök.

A Belügyminisztérium adatai szerint májusban átlagosan kevesebb mint 146 ezer fő dolgozott a közfoglalkoztatásban. Az északkeleti országrészben érinti a legtöbbeket a foglalkoztatási forma, miközben a nyugat-dunántúli megyékben szinte teljesen eltűntek. A közmunkások jelentős része, nagyjából 84 ezer ember csak a nyolc általánost végezte el, vagy még azt sem. Az arányok az elmúlt években eltolódtak, a magasabb képzettségűeknek sikerült eddig leginkább elhelyezkedniük.

Néhány területen ugyanakkor még mindig az országos átlag felett alakul a munkanélküliség, emellett bizonyos önkormányzatok sem könnyítik a közmunkások elhelyezkedését, de ezek elszigetelt jelenségek, országos átlagban rendkívül kedvező a tendencia. A kormány 2020-ig tervezte 150 ezer főre csökkenteni a közmunkások létszámát, ez a cél pedig már most teljesülni látszik.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A ÁSZ véleménye szerint, ha az állam elveszi az önkormányzatokt ól a gépjármű ad... Tovább...
  • A jelenlegi állami politika nem szereti a tőle független intézményeket, önkormán... Tovább...
  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...
  • Nem késő ez a tárgyalás?! Az önkormányzatokn ak február 15-ig el kellett fogadni... Tovább...
  • Egyáltalán létezik még önkormányzatisá g, vagy a kormány fű alatt ezt is megszün... Tovább...
  • Az eszem megáll. Már most is komoly vitáink vannak az uborkafára felkapaszkodott... Tovább...
  • Nálunk egyelőre egy fő érintett. 59 éves férfi fél tüdővel, mentális problémákka... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ak törvény szerint február 15-ig el kell fogadnia az adott év... Tovább...
  • Uncsinak: A köztisztviselő hivatásának tekinti a munkáját, és ha mind felállna k... Tovább...
  • Uncsinak válaszul - azért nem mennek el az önkormányzati köztisztviselők máshová... Tovább...
  • ...azért, mert ez nem a te eszedhez való. Meséld már el, hogy egy kisebb városb... Tovább...
  • Ha olyan k.jó szakemberek ennyire nincsenek megfizetve, felmerül a kérdés, miért... Tovább...
  • Magyar Köztisztviselők , Közalkalmazotta k és Közszolgálati Dolgozók Szakszervez... Tovább...