Közmunkások kontra őstermelők: falukert veri le a piaci árakat Nyomtatás
2018. július 30. hétfő, 08:00

zoldsegPanaszkodnak az őstermelők és a kistermelők, hogy az önkormányzati kertekből származó zöldségek áraival nem tudják tartani a versenyt. A piacokon olcsóbban árulják termékeiket, mint ők, így nehéz helyzetbe kerülnek. Jogszabály viszont nem tiltja, hogy a közmunkások termelte zöldségeket a piacon eladhassák.

– Nézze meg milyen szép paprikát és paradicsomot hoztunk – mondta Ignácz Aranka. A mezőcsokonyai közmunkás a paprikát 220 forintért, a paradicsomot pedig 280 forintért kínálta legutóbb a kaposvári nagypiacon a sonline.hu tudósítása szerint.

– Volt, hogy száz forintért adták az uborkát, ezzel nem tudunk versenyezni – panaszkodott az egyik őstermelő a kaposvári nagypiacon. A másik kistermelő pedig elmondta: mire minden magot, palántát és növényvédő készítményt megvesznek, mínuszosra jönnének ki, ha ugyanennyiért adnák.

– Húsz éve járok ide, uborkát már nem kell hoznom, nem veszik meg az olcsóbb mellett. Ha így folytatódik, akkor paprikát, paradicsomot se kell, mert az is van nekik – jegyezte meg egy másik őstermelő. – Állami támogatással, közpénzből persze mi is tudnánk olcsóbban termeszteni.

Sudár Zoltán, Mezőcsokonya polgármestere elmondta: hét fóliasátorban termesztenek zöldségeket évek óta a közmunkaprogram keretében. – Főként paradicsomot, paprikát, uborkát termel tizennégy közmunkásunk. A termelői piacon, a helyi zöldséges boltban egy vállalkozó értékesíti a terményeket –mondta. – A többletzöldség a helyi konyhára és a környező piacokra kerül. A többletterménynek kénytelenek vagyunk piacot keresni és máshol is értékesíteni. Ha úgy adódik, 15-20 ládát is oda kell vinnem és csak kedvező áron veszik meg – tette hozzá a polgármester. – Minden eladott termékről nyugta készül, amelyek után az önkormányzatnak az áfát be kell fizetnie az állam felé.

A piacozást nem tiltja semmi

– A nettó árbevételt vissza kell forgatni a programba, gépekre, alapanyagokra, nem költhetjük el bármire – jegyezte meg Sudár Zoltán.

A lap információi szerint semmilyen jogszabály sem tiltja a közmunkaprogramban megtermelt zöldségek piaci árusítását. Megkerestek több somogyi piacot is. Elmondták: tudnak a problémáról és megkezdődtek az egyeztetések az érintett települések polgármestereivel, hogy közösen megoldást találjanak a kialakult helyzetre.

A megkérdezett polgármesterek szerint számukra nem csak lehetőség, de kötelesség is, hogy a lehető legjobb eredménnyel, a leghasznosabban tartsák fenn településükön a közmunkaprogramot. A programban szereplőknek látniuk kell, hogy értékes munkát végeznek, ráadásul a program működtetésére érkező közpénzt is kötelességük a lehető leghatékonyabban elkölteni.

Forrás:sonline.hu

Ossza meg a bejegyzést