Hirdetés
A kormány rögzítette a közfoglalkoztatás jövő évi céljait PDF Nyomtatás
2017. december 19. kedd, 08:00

magyarkozlonyHatározatban rögzítette a kormány a közfoglalkoztatás jövő évi céljait - olvasható a Magyar Közlönyben. A kormányhatározat szerteágazóan sorolja a kijelölt célokat az  elhelyezkedni nem tudók foglalkoztatásától a környezet tisztántartásán át a vidék lakosságmegtartó képességének növeléséig.

A közlönyben megjelent kormányhatározat szerint elsődleges cél, hogy ösztönözzék az álláskeresők kilépését a közfoglalkoztatásból. Ezt követi a mezőgazdasági idénymunka szezonális munkaerő-szükségletének rugalmas kiszolgálása, valamint az alacsony iskolai végzettségű és a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni nem tudó álláskeresők hosszabb időtartamú foglalkoztatása.

Célként határozták meg a közfoglalkoztatás számára a természeti és épített környezet védelmét, a kulturális örökség elemeinek megóvását, a gondozatlan sírkertek rekonstrukciójának elősegítését, továbbá a vasúti pályahálózat, illetve az országos közúthálózat környezetének tisztántartását, karbantartását is.

A közfoglalkoztatásnak szerepet szán a kormány az önellátó, önfenntartó települések kialakításában, és a roma lakosság lakhatásának, társadalmi integrációjának elősegítésében is. Ugyanakkor támogatnia kell a büntetés-végrehajtási intézetekből szabadultak társadalmi beilleszkedését, illetve a mezőgazdasági földek és az állami fenntartású közutak közötti külterületen fekvő, állami tulajdonban lévő területek tisztántartását.

A célok között szerepel még a bel- és külterületi közutak, önkormányzati kerékpárutak karbantartása és tisztítása, és a parlagfű elleni védekezés megvalósítása. A kormány a programtól a vidék lakosságmegtartó képességének növelését is várja.

A közlöny szerint a kormány egyetért azzal, hogy a jövő évi járási startmunka mintaprogramokat a mezőgazdasági munkákhoz, a vegetációs időszakhoz igazítva márciusban elindítsák, és biztosítsák a folyamatos működtetést a közfoglalkoztatói igényeknek megfelelően, de legfeljebb 12 hónapon keresztül. 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Teljesen le vagyok döbbenve. Hol lesz ennek a vége? Úgy gondolom ez felér a koll... Tovább...
  • Eger 2,5 milliárd Ft bevételtől esik el a gépjármű adó elvétele, az iparűzési ad... Tovább...
  • Még szerencse, hogy az átlagpolgár kevésbé látogatja az oldalt. Sikerült a hitel... Tovább...
  • A ÁSZ véleménye szerint, ha az állam elveszi az önkormányzatokt ól a gépjármű ad... Tovább...
  • A jelenlegi állami politika nem szereti a tőle független intézményeket, önkormán... Tovább...
  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...
  • Nem késő ez a tárgyalás?! Az önkormányzatokn ak február 15-ig el kellett fogadni... Tovább...
  • Egyáltalán létezik még önkormányzatisá g, vagy a kormány fű alatt ezt is megszün... Tovább...
  • Az eszem megáll. Már most is komoly vitáink vannak az uborkafára felkapaszkodott... Tovább...
  • Nálunk egyelőre egy fő érintett. 59 éves férfi fél tüdővel, mentális problémákka... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ak törvény szerint február 15-ig el kell fogadnia az adott év... Tovább...
  • Uncsinak: A köztisztviselő hivatásának tekinti a munkáját, és ha mind felállna k... Tovább...
  • Uncsinak válaszul - azért nem mennek el az önkormányzati köztisztviselők máshová... Tovább...