Hirdetés
Kiemelt szakmai témák
Kelepcében az önkormányzatok
2013. január 30. szerda, 09:00

villanykorteNehéz helyzetbe kerültek az önkormányzatok a 2013-as központi költségvetéssel.

 
Kevesebb vagy több pénz jut a fővárosnak?
2013. január 28. hétfő, 10:00

budap_kElfogadta a fővárosi és a kerületi önkormányzatok között megosztandó forrásokról szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén.

 
Százhúsz önkormányzattal egyeztettek a múlt héten
2013. január 28. hétfő, 08:00

forint_bankjegyekAz önkormányzatok adósságkonszolidációjáról négy fővárosi kerülettel és tizenegy megye 116 településével egyeztettek a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium szakértői a múlt héten. A szakmai konzultációk február 6-án zárulnak.

 
Drasztikus bércsökkentés nélkül megbénulnak az önkormányzatok
2013. január 25. péntek, 09:00

kts_kMegoldhatatlannak tűnő feladat elé állították az önkormányzatokat a törvényhozók a 2013-as költségvetés elkészítésénél. Mínuszos büdzsével nem lehet tervezni, miközben jókora összegeket vontak el a településektől. Az elmúlt évek folyamatos megszorításai után mobilizálható vagyonuk már szinte nem is maradt, így számos helyen a felelősségteljes tervezés helyett nem marad más hátra, mint játék a számokkal, ami főként a várható bevételek túltervezését jelenti. 

 
Másként értékelik a közszolgálati tisztviselők teljesítményét
2013. január 23. szerda, 09:00

birom_kMegváltozik július 1-jétől a közszolgálati tisztviselők teljesítményének értékelése, gyakrabban és más szempontok alapján mérik majd a munkájukat.

 
Informatikai káosz fenyegeti a közigazgatást?
2013. január 22. kedd, 08:00

fatalerrorAz új budapesti kerületi hivataloknál sérülhet a titkosság elve az önkormányzattól hirtelenjében „kölcsönzött” informatikusok miatt, illetve csúszhat a virtuális iktatási rendszerek összehangolása is. A hivatalok az önkormányzattól vették át az épületekkel és a berendezéssel együtt a számítógépeket és a szoftvereket is, de saját háttérszakemberek felvételére nem jutott idő.

 
Veszélyben lévő városokat ellenőrzött az ÁSZ
2013. január 21. hétfő, 09:00

asz_kAz ÁSZ legutóbb Kadarkút és Újszász ellenőrzését zárta le. Az elmúlt években folyamatosan nőtt mindkét település adósságállománya, a városok pénzügyi egyensúlyi helyzete veszélyeztetett.

 
A közigazgatási reform véget vet a terméketlen helyi vitáknak
2013. január 21. hétfő, 08:00

navracsics_tibor01Az országos és a helyi szintű demokratikus felhatalmazással, többségi támogatással rendelkező hatalom összeütközése eddig rendre meddő vitákhoz, terméketlen szembenálláshoz vezetett. A közigazgatási reform január elsején működésbe lépett harmadik lépcsőjével érte el a helyi szintet a rendszer racionális állami működtetése, a kormánypolitika helyi szintű végrehajtása.

 
Raiffeisen: nem kérhet a kormány önkormányzati követelésleírást
2013. január 18. péntek, 10:00

raiff_kA magyar kormánynak el kell kerülnie, hogy követelés-leírásra (haircut) kötelezze a bankokat az önkormányzati hitelekre vonatkozóan. A rendkívüli bankadó miatt már most nyereség nélkül működő bankok számára nincs további tér ilyen jellegű veszteségek lenyelésére - nyilatkozta a Bloombergnek Herbert Stepic. "Nem kezdem el minősíteni Matolcsy Györgyöt. Amíg a szó legszorosabb értelmében az ország érdekeit követi, tökéletes elnöke lesz a nemzeti banknak." - fogalmazott a Raiffeisen Bank International osztrák vezérigazgatója.

 
Katasztrófavédelem – átalakítás után
2013. január 18. péntek, 08:00

bakondigyorgy01A katasztrófavédelem rendkívüli horderejű és óriási léptékű átalakuláson ment át tavaly, az eddigi eredmények alapján a rendvédelmi integráció és az ehhez kapcsolódó új hatósági és műveletirányítási szemlélet beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

 
« ElsőElőző161162163164165166167168169170KövetkezőUtolsó »

166. oldal / 191

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

belso kulsonemz

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...