Hirdetés
„Lélegezz fel, Budapest!"
2022. augusztus 12. péntek, 08:00

lelegzetEzzel a címmel szervez közösségi gyűlést a fővárosi önkormányzat, amelyen a levegőminőség javításának lehetséges módjairól lesz szó.

Karácsony Gergely főpolgármester tízezer, véletlenszerűen kiválasztott budapestinek írt levelet. Közülük kerül majd ki az az ötven fős csoport, amely megfelelően reprezentálja életkor, nemek, iskolai végzettséget és lakóhely szerint Budapest lakóit.

Ez az ötven tagú csoport tehet majd javaslatokat arra, hogy miként csökkentenék a főváros - elsősorban a közlekedésből eredő - levegőszennyezettségét - közölte a budapesti Főpolgármesteri Hivatal a "Lélegezz fel, Budapest" közösségi gyűlésről

A jelentkezők kiválasztásánál fontos szempont az is, hogy közösségi közlekedéssel, autóval, biciklivel és gyalogosan közlekedők is legyenek a csoportban.

Az önkéntesek szakértői előadásokat hallgatnak meg, részletesen megvitatják azokat és javaslatokat dolgoznak ki arra, ők miként javítanák Budapest levegőjét. A gyűlés ajánlásait megkapja a főpolgármester és az illetékes szakmai vezetők, a közgyűlésen a szervezők megtartják beszámolóikat, az ajánlásokat pedig nyilvánossá teszi a budapestiek számára a főváros.

Az ígéret szerint a fővárosi önkormányzat a közösségi gyűlésen megfogalmazott javaslatokat felhasználja, megvizsgálja a forgalmi beavatkozások lehetséges hatásait, és intézkedéseket vezet be a károsanyag-kibocsátás csökkentésére.A gyűlést a Városházán két részletben rendezik meg szeptemberben.

A tanácskozást a SocialFokus - Közösségi Vállalkozásért Alapítvány részvételével és koordinációjával bonyolítják le. A városvezetés egyébként eddig két közösségi gyűlést szervezett: 2020-ban a klímavészhelyzetről, 2021 végén pedig Budapest és az Európai Unió kapcsolatáról tanácskozhattak a fővárosiak.

(Infostart.hu) 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...
  • Ez egy google-fordítás ? Úgy tűnik. Vagyis nem is magyar ember írta? Vagy nem ma... Tovább...
  • Itt változás csak akkor lesz, ha a nincstelen sok tízezres tömeg az utcán lesz. ... Tovább...
  • Addig, amíg a jegyzők nem állítják fel a dolgozóit, nem fog itt semmi sem változ... Tovább...
  • A szakszervezet 20%-os béremelést kér - a kormány meg nem ad. Így szokott ez len... Tovább...
  • Totál fejetlenséggel kormányoznak. De ez milyen kormányzás már???????? Tegnap íg... Tovább...
  • Ebben az országban már semmi nem megy normálisan????? Atyaélet! Így is alig van ... Tovább...
  • Ezt most olvasom először. vargamisi" (direkt kisbetűvel!) ugyan mivel magyarázná... Tovább...
  • Ja, és 35 éve a köz rabszolgája! Tovább...
  • Saját bérüket is akkor emeljék, ha "jobb idők jönnek" Üdv. egy 59 éves önkormány... Tovább...
  • Az állam elvonja az önkormányzatok bevételeit (gépjármű adó, iparűzési adó fele)... Tovább...
  • Az állam megmenti a szolgáltatást, teljesen profin felépített lerohasztás...é s ... Tovább...