Hirdetés
Nincs 40 milliárd a Velencei-tó megmentésére
2021. augusztus 03. kedd, 08:30

velenceitoA rendkívül alacsony vízszint miatt nagyon nagy szükség lenne a Velencei-tó vizének pótlására, de a pótlással kapcsolatos tervet jelenleg nem tudja támogatni a kormány, erről beszélt Tessely Zoltán, a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A Portfolio vette észre, hogy Tessely, aki egyben a térség fideszes képviselője is, a Fehérvár TV riportjában beszélt erről (a videóban 14:44-től).

A víz pótlására készítettek egy előterjesztést a kormánynak, mindenki abban bízott, hogy ezt akár rövidesen elfogadhatják, és megindulhat a tó feltöltése. A gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs támogatta is a javaslatot, Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter a kormány elé terjesztette, viszont „a szükséges pénzeszköz olyan nagymértékű, hogy az ország jelenlegi helyzetében a kormány ezt nem szándékozik biztosítani”.

A miniszteri biztos elmondta azt is, hogy a terv megvalósításához 40 milliárd forintra lenne szükség, a kormány azonban a forrásokat elsődlegesen a gazdaság újraindítására szeretné fordítani, ezért halasztják a beruházást, de az előterjesztést nem utasították el. Így jelenleg nem megoldott a vízpótlás.

Pár napja írtunk arról, hogy civilek palackokból öntöttek vizet a Velencei-tóba, hogy felhívják a figyelmet a vízpótlás szükségességére, nagyon súlyos ugyanis a helyzet, két év alatt eltűnt a tó vizének 44 százaléka.

A Civilek a Velencei-tóért szimpatizánsai mintegy százan jelentek meg szombaton a LÉGYOTT fantázianevű megmozduláson, hogy vizespalackjaik tartalmát a tóba öntsék.

Július elején egyébként bejelentették, hogy hamarosan elindul a vízpótlás, ami nem szokatlan, ezúttal azonban nem a zámolyi vagy a pátkai víztározóból érkezik az utánpótlás, hanem a kincsesbányai vízbázisból. A kincsesbányai karsztvíz Székesfehérvár vízellátásában is fontos szerepet játszik, így csak ennek szem előtt tartásával kerülhet víz a tóba.Néhány hete a Válaszonline járta körbe nagyon alaposan a témát, a cikkből kiderül, hogy két év alatt a víz 44 százaléka eltűnt a Velencei-tóból.

A Válasz cikke szerint a nyár eleji halpusztulás csak látványos tünete egy sokkal súlyosabb problémának. A felmelegedés tönkreteszi a tavat, amit hosszú idő óta példátlan vízhiány sújt, de a hiányzó csapadék pótlására nincs gyors és egyszerű megoldás. A rossz hangulatot fokozza, hogy Gárdonyban az önkormányzat mintha hadat üzent volna a szabadstrandoknak, a tó körül egyre több a kerítéssel elzárt partszakasz, és Agárdon partfal-rekonstrukció címenbetonfallal vágták el a partot a víztől. Egy éppen kiszáradó tó mellett elég nehéz azonosulni azzal az érvvel, hogy ez a hullámzástól véd.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A megyei önkormányzatokn ak - elsősorban a Fidesznek köszönhetően - sem érdemi f... Tovább...
  • Bár tisztelem munkásságodat, de ez a hajó már elment. Megkésett próbálkozás. Tovább...
  • Bocsánat, Kiskunlacháza nem Bács-Kiskun, hanem Pest megyében lévő település. Üdv... Tovább...
  • Na ez a cikk telibe találta a valóságot! Tovább...
  • Csak így tovább, gratulálok, mi szívesen elfogadjuk legalább lesz folt a gatyánk... Tovább...
  • "Arra pedig megkérhetném a kormányt, hogy bízza az emberek lakókomfortját saját ... Tovább...
  • Ez diszkrimináció, egyben alkotmány ellenes is! Az egyik településen élő állampo... Tovább...
  • Teljesen le vagyok döbbenve. Hol lesz ennek a vége? Úgy gondolom ez felér a koll... Tovább...
  • Eger 2,5 milliárd Ft bevételtől esik el a gépjármű adó elvétele, az iparűzési ad... Tovább...
  • Még szerencse, hogy az átlagpolgár kevésbé látogatja az oldalt. Sikerült a hitel... Tovább...
  • A ÁSZ véleménye szerint, ha az állam elveszi az önkormányzatokt ól a gépjármű ad... Tovább...
  • A jelenlegi állami politika nem szereti a tőle független intézményeket, önkormán... Tovább...
  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...