Hirdetés
A vízügynél is elindult a Tisztítsuk meg az országot! projekt
2020. szeptember 09. szerda, 07:00

boros anita itmAz Országos Vízügyi Főigazgatóság területén is megkezdődött a Tisztítsuk meg az Országot! projekt – jelentette be Vásárosnaményban az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára, Boros Anita.

A Tisza partján megtartott sajtótájékoztatón elmondta, Magyarországon évente több mint 18 millió tonna hulladék keletkezik, ennek jelentős része építési és bontási, kisebb része pedig valamilyen ipari vagy települési kommunális hulladék, illetve veszélyes és mezőgazdasági hulladék. A kormány az ország megtisztítására hívta életre ezt a projektet, amely elsődlegesen a leginkább szennyezett területeket, így vasúti és közúti létesítményeket, különböző erdőterületeket és nemzeti parkokat, folyókat, illetve önkormányzati közterületeket érinti - folytatta.

„Van egy olyan deviáns magatartás, aminek az az eredménye, hogy ha valaki letesz valahova egy szemétkupacot, akkor azt másnap továbbiak követik” – fogalmazott az államtitkár, megjegyezve, hogy ennek a magatartási formának kellett megtalálni a szankcionálási módját. Mint mondta, az ITM olyan intézkedéssorozatot javasol a kormánynak, amelyben az első elem a hulladék eltakarítása, a második a rend megőrzése, a harmadik pedig a szabályszegők megbüntetése lesz.

A javaslat első etapja a Tisztítsuk meg az országot! program, amely jelenleg a „pilot-időszakát éli”, vagyis minden közreműködő szervezet, így az OVF esetében is kiválasztanak egy olyan helyszínt, ahol be lehet azonosítani az illegálisan lerakott hulladék mennyiségét és összetételét. A próbaidőszakot követően szeptember végén elkezdik a program országos végrehajtását, ebben nyújt segítséget a már működő mobiltelefonos Hulladékradar applikáció. Az elmúlt egy hónapban eddig közel kétezer bejelentés érkezett és majdnem kétezer fotót töltöttek fel az applikáció segítségével – mondta az államtitkár.

A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára, Hoffmann Imre arról beszélt, a vízügyi igazgatóságok a hazai vízfolyások mellett illegálisan elhelyezett, általában veszélyes hulladék miatt idén huszonöt esetben rendeltek el valamilyen vízkárelhárítási fokozatot. A határon túlról, általában az árhullámokkal együtt érkező, vegyes kommunális szeméttel kapcsolatban emlékeztetett, a Felső-Tiszán tavaly adták át azt a gépláncot, amely a hulladék összegyűjtését és válogatását teszi lehetővé.

A rendszer beüzemelése óta 2020-ban már öt alkalommal kellett harmadfokú vízminőség-kárelhárítás keretében beavatkozásokat végrehajtani, amivel 3 ezer köbméter hulladékot távolítottak el a Tiszából – közölte a helyettes államtitkár. Hozzátette, hogy ezt a technológiát a Bodrognál is szeretnék alkalmazni, a tervek már elkészültek, megfelelő forrás esetén a vásárosnaményihoz hasonló rendszer kezdheti meg működését.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

belso kulsonemz

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...