Hirdetés
Diákmunka program: nyárvégi számvetés
2019. szeptember 12. csütörtök, 07:00

bodo sandor01Évek óta nő a nyári diákmunka programban részt vevő diákok száma, idén mintegy másfélezerrel többen dolgoztak a program révén, mint tavaly. A nyári diákmunka az önkormányzatok és a vállalkozások körében is nagyon népszerű.

Az állam diákmunka programjában 30.500 diák munkavállaló dolgozott a nyáron – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára, Bodó Sándor (képünkön), az M1 aktuális csatornán. A kormány a program támogatására idén 4 milliárd forintot fordít.

Az önkormányzatok 100 százalékos támogatást kaptak a diákok 6 órás foglalkoztatásához, a cégeknek a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg. A diákok szakképzettséggel havi 97 ezer, szakképzettség nélkül havi 74 ezer forintot kereshettek.

A diákmunka pedagógiailag és a munkaerőpiac szempontjából is nagyon hasznos – mondta az államtitkár. Kiváló terep a munkára való ráhangolódáshoz, hozzájárul a munkahelyi szocializáció elsajátításához. A turizmusban és a vendéglátásban, valamint a mezőgazdaságban, ahol szezonálisan sok szorgos kézre van szükség, enyhíti a munkaerőhiányt.

A mezőgazdaság idén csak 500-600 diákot tudott foglalkoztatni, de Bodó Sándor arra számít, hogy jövőre előrelépés lesz ezen a területen is.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

belso kulsonemz

Kiemelt témák hozzászólásai

  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...