Hirdetés
Közigazgatási ösztöndíjasok: még lehet jelentkezni
2019. szeptember 26. csütörtök, 07:00

orban balazs01Nagyon magas, mintegy 80 százalékos a továbbfoglalkoztatási arány a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramban részt vevők körében, sokan komoly karriert futottak be – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az M1 aktuális csatornán.

A régebbi ösztöndíjasok között van közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, kabinetfőnök, főosztályvezető, osztályvezető – sorolta a példákat a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, Orbán Balázs (képünkön). Emlékeztetett: 2010 után indult a közigazgatási ösztöndíjprogram azzal a céllal, hogy a 30 év alatti, diplomás, nyelveket beszélő fiatalok megtalálják a helyüket a közigazgatásban. 2018-ban úgy döntöttek, hogy átalakítják a programot, megemelték az ösztöndíj összegét, az ösztöndíjasok szakmai fejlődését a program ideje alatt egy mentor segíti.

A 2019-es évfolyam hétszeres túljelentkezése azt mutatja, ez jó döntés volt - mondta Orbán Balázs. Közlése szerint a jelentkezők között vannak, akik multinál kezdtek, de úgy gondolják, hogy sokkal vonzóbb a köz érdekében tevékenykedni. Vannak, akik vidékről szeretnének szerencsét próbálni. Akadnak olyanok is, akik külföldről jönnének haza.

Előfeltétel a felsőfokú végzettség, a nyelvismeret és a 30 év alatti kor. A jövő év elején induló programra október közepéig lehet jelentkezni. Utána egy többkörös folyamatban választják ki az ösztöndíjasokat. A 10 hónapos programban 7 hónapot valamelyik központi közigazgatási szervnél lehet eltölteni, 3 hónapot pedig külföldön.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...
  • A magyar önkormányzatisá g végét jelenti a még megmaradt néhány bevételi forrás ... Tovább...
  • Én azt hallottam, hogy akik már megkapták egész évre (számfejtés), azoknak az em... Tovább...
  • Ez a keret emelés kb. olyan segítség az önkormányzatokn ak, mint amikor azt mond... Tovább...