A 95 közül 66 településen már befejeződött a dunai árvíz utáni helyreállítás közölte a helyreállítási miniszterelnöki megbízott sajtótájékoztatóján a Fejér megyei Kisapostagon – írja az MTI.
Hírek
Képzésükön helyzetjátékkal gyakorolnak a kormányablak-ügyintézők. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium mutatta be a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzésén oktatandó modult, amelyet az egyablakos ügyintézésben dolgozóknak kell elsajátítaniuk.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentése szerint 6 ezrelékre emelkedik a jelenlegi 3-ról a pénzügyi tranzakciós illeték a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a 6 ezer forintos felső korlátot, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedik az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával.
Az országgyűlés megszavazta a közbeszerzési törvény módosítását. A Transparency International Magyarország szerint a törvényt sok helyen, sokféleképpen lehetett volna javítani, hogy kisebb legyen végre a korrupció – de nem ez történt. A Transparency International Magyarország szerint ez a módosítás sem vitt minket közelebb ahhoz, hogy a közpénz költését valóban figyelemmel tudjuk követni, és hogy a beszerzések elnyeréséért folyó verseny valódi legyen. A módosított törvény július elsején lép hatályba.
Ha a kormány tartós intézkedésekkel teljesíti is a 3% alatti költségvetési hiányt 2014-ben, még akkor sem csökken az államadósság 80% alá - ezt a gyászos képet vetíti előre a Költségvetési Felelősségi Intézet bemutatott technikai kivetítése. Romhányi Balázs, az intézet ügyvezetője úgy véli, hogy semmi mozgástér nincs a költségvetésben egy lazításra, ezért egy esetleges negatív sokk esetén jön a megszokott prociklikus gazdaságpolitika.
Több elemző szerint is csődeseményhez hasonlít a hétfői Varga-csomag egyik, önkormányzati adósságokat érintő pontja. Eszerint a 600 milliárd forintnyi adósság 7 százalékát, nagyjából 42-43 milliárd forintnyi tartozást nem törleszt a bankoknak az állam.
A Nemzetgazdasági Minisztérium két új foglalkoztatási programot indít: a helyi önkormányzatokat pedig abban segítik, hogy a nyári szünidőben diákokat alkalmazhassanak, az Út a szakmaválasztáshoz című program keretében pedig a Út a szakmaválasztáshoz programát támogatják.
Több mint ezer használaton kívüli ingatlant ad át az állam ingyenesen az önkormányzatoknak. Erről az év végéig kell szerződést kötniük a helyhatóságoknak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel.
Hét százalékos adót vet ki a kormány arra az önkormányzati adósságállományra, amelyet idén vesz át, illetve előtörleszt a kormány - derül ki abból a törvényjavaslatból, amit Varga Mihály nyújtott be a parlamentnek. A nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatóján nem beszélt erről az új banki sarcról.
Tizennégy helyi önkormányzat kötött együttműködési keretmegállapodást az idősek helyzetének javítása végett Budapesten. Az összetett program célja, hogy az időseket bevonják a közösségi életbe és tehermentesítsék az ellátórendszert.
Úgy tűnik, a kormányzat is felfedezte, hogy van lehetőség a szociális szövetkezetekben, hiszen a tervei szerint a jövőben a Start munkaprogram keretében támogatná az ilyen szerveződéseket. Országszerte számos példa van arra, hogy mekkora erő van a helyi közösségekben, és miként tudnak ezzel a módszerrel az apró falvak kimászni a reménytelenségből írja a Népszabadság.
Az Európai Bizottság már egy ideje egyre hangsúlyosabban forszírozza, hogy a munkát terhelő adókat csökkenteni kellene és a súlypontot más adófajtákra áthelyezni. Erre mozgástér lenne és sok tagállamban prioritásként kellene kezelni a gazdaságösztönzés szempontjából is - derül ki az Európai Bizottság összehasonlításából. Hogy áll Magyarország más EU-tagokhoz képest a munkát terhelő adók terén?
Széles körben egyértelművé válik, hogy valaki munkanélküli, ha a mellényére ráírják, hogy közfoglalkoztatott, állapította meg az ombudsman.
Működőképes, adósság és hiány nélküli önkormányzati rendszer jön létre egy éven belül Magyarországon. Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára Békéscsabán, a városi polgármesterek randevúján szólt az önkormányzati reform jelenlegi állásáról.
Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely többek között módosítja a Munka Törvénykönyve távolléti díj számítását. Ennek értelmében távollét (például szabadság) esetén a munkabér nem változik a munkanapok számától és a távollét időtartamától függően. Az új szabályozás 2013. augusztus 1. napján lép hatályba és visszamenőleg nem hatályos, azaz először a 2013. július hónapjára járó munkabérek kiszámításakor alkalmazható. Emellett módosulnak a szabadság kiadásának egyes szabályai is, amelyek részben 2013.augusztus 1-én, illetve 2014. január 1-én lépnek hatályba.
A fővárosi II. kerület, a Víziváros polgármestere, Láng Zsolt a díj fennállása, 1997 óta első budapesti polgármesterként vette át az Év Polgármestere elismerést. A helyi közösségek erősítését tartja a legfontosabb feladatnak.
A szociális kártya már a következő félévben megjelenhet egyes területeken, jövőre pedig már egységes rendszerben valósulhat meg a bevezetése.
A részleteket is ismertette Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára: eszerint négy feladatra kapnak tizenhét milliárd forintos többletfinanszírozást az önkormányzatok a következő hónapokban. Ez egy átmeneti év, a kiegészítő támogatások jövőre be fognak épülni a finanszírozásba.
Az önkormányzatok állami utakat is takarítottak a márciusi hóviharban, és most futnak a pénzük után.
Amennyiben sikerül a hazánk rendelkezésére álló nyolcezer milliárd forintot úgy elkölteni, hogy az egybeessen a Brüsszel által meghatározott célokkal, a következő uniós költségvetési ciklusban bővíthetők a forrásaink – hangzott el egy háttérbeszélgetésen, amelyről a Magyar Nemzet számol be. Ez esetben húsz százalékkal több pénz, azaz nagyjából 9600 milliárd forint kerülhet a gazdaságba.
Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságra nevezik át Budapest Főváros Közterület-felügyeletét, és bővítik a szervezet feladatkörét. A közterület-használat díjszabása pedig inflációkövető lesz a fővárosban, és júliustól 5,7 százalékkal emelkedik.
Összesen 17 milliárd forintnyi támogatási többletforrás biztosítását, s ezenfelül a helyi önkormányzatok támogatására további 3 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány - derül ki a Magyar Közlöny keddi számából.