euzA Környezet és energia operatív program miatt veszítheti el Magyarország a 2007–2013-as uniós ciklus pályázati pénzeinek teljes felhasználását. Nem kevesebb, mint 57 milliárd forintnyi fejlesztési forrás sorsa kérdéses – írja a Magyar Nemzet. Ebből a pénzből óvodákat és iskolákat is felújíthatnának, ezeket a beruházásokat azonban szinte képtelenség decemberig megvalósítani. A pályázatok augusztus végi benyújtása is erősen kérdéses.

Orbán Viktor az utóbbi hónapokban többször is kijelentette: Magyarország egyetlen fillért sem veszíthet el a 2007–2013-as uniós ciklus pályázati pénzeiből, a kormányfő szavainak a Miniszterelnökséget vezető Lázár János is jó néhányszor nyomatékot adott. A fejlesztési források felhasználására 2015 decemberéig van lehetőség, a tízszázalékos tagországi túlvállalásnak köszönhetően több mint kilencezermilliárd forint állt rendelkezésünkre.

A Széchenyi 2020 pályázati információs oldal tegnapi adatai szerint hazánk eddig 7875 milliárd forintnyi EU-s pénzt hívott le, de a cél a száz százalék. Ennek elérését a Környezet és energia operatív program (Keop) keretében betervezett beruházások tehetik lehetetlenné, mert több száz idetartozó projekt jelentős késésben van, illetve jó eséllyel már nem is valósulhat meg. A döntő többségük a közszférához köthető, jellemzően közbeszerzési vagy kivitelezési problémák miatt nem tudják tartani a határidőket, főként nagy infrastrukturális, leginkább környezeti, közlekedési és humán fejlesztésekről van szó. Amikor egy adott területen már végképp veszni látszik több uniós projekt, a kormány úgynevezett visszahulló forrásokat felszabadítva új kiírásokat jelentet meg.

Nem kevesebb, mint 57 milliárd forint szabadult fel így a Keop-ban, ennek elköltésére írták ki a középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztését. A kiírásnak köszönhetően megsokasodhatnak a felállványozott középületek, ugyanis 150 millió forintos összeghatárig a költségek teljes mértékben elszámolhatók, ezek mind vissza nem térítendő források. Úgynevezett hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásról, tehát meghívásos közbeszerzésről lévén szó, a kormányhatározat megjelenésével ismertetett 381 önkormányzati projektre kell az érintett helyhatóságoknak az augusztus 31-i határidőig pályázatot benyújtani. A pénz épülethatároló szerkezetek és nyílászárók felújítására, illetve cseréje fordítható, a legtöbb esetben bölcsőde, óvoda, iskola, művelődési ház, egészségügyi és szociális intézmény az érintett.

A százszázalékos lehívás elérése nemes cél, az idő rövidsége miatt meghonosodott gyakorlat azonban több szempontból is aggályos, a magyar fejlesztéspolitikáról nem fest túl hízelgő képet. A hátralévő négy hétben képtelenség rendezett, strukturált, szakmailag megfelelően kidolgozott pályázatot benyújtani. Az elvégzendő korszerűsítéshez az önkormányzatok többségének még műszaki tervei sincsenek.

Holott egyre jobban szorít az idő, a 2007–2013-as fejlesztési ciklus pénzügyi zárásáig kevesebb mint öt hónap van hátra, és decemberig nemcsak a támogatott fejlesztéseket kell befejezni, hanem a pénzügyi elszámolást is minden esetben le kell zárni. Akinek a beruházása késedelemben van, nem pályázhat a 2014–2020-as időszak forrásaira, a projektzárást követően viszont minden akadály elhárul az új fejlesztési támogatások megpályázása elől. Ehhez azonban a támogatási szerződésben megszabott dátumig, legkésőbb december végéig pótolni kell a hiányosságokat, meg kell valósítani a fejlesztést, és ki kell fizetni a beszállítókat.

A kormány a késedelmes fejlesztések listájának hónapról hónapra történő közzétételével igyekszik ösztönözni a projektgazdákat. A soron kívüli felülvizsgálat lehetővé teszi, hogy a kabinet egyes, korábban támogatott fejlesztésektől elvonja a forrást, és a zárásra minimalizálja az ország költségvetési kockázatát. Fontos megjegyezni, hogy a késedelmes projektek mögött nem csak a Keop áll, a többihez képest a társadalmi megújulás operatív programja (Támop) is versenyt fut az idővel. Míg a közszférában közbeszerzési vagy kivitelezési problémák a jellemzők, a vállalati szektorban finanszírozási gondokra vezethető vissza a késedelem.

Hirdetés