topTöbb kérdésben további egyeztetést szeretne a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) a 2014-2020-as Terület- és Településfejlesztési Operatív Programról (TOP) a Miniszterelnökséggel, egyebek mellett a városok és kistelepülések közötti forráselosztásról – írja az MTI.

A szövetség budapesti ülésén elfogadott javaslat kilenc pontban foglalta össze azokat a nyitott finanszírozási és eljárási kérdéseket, amelyekről egyeztetést kezdeményez - derül ki az MTI-hez eljuttatott, a múlt héten jóváhagyott dokumentumból.

A MÖOSZ szerint valamennyi fejlesztést érinti, hogy a február 12-én elfogadott TOP az intézkedésekhez - például térségi gazdaságfejlesztés, népességmegtartás, alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés - rendelt források kétharmadát az ötezer lakosúnál nagyobb településekhez utalja. A szövetség javaslata szerint ennek az aránynak a betartását nem kellene kötelezően érvényesíteni megyei szinten. A 3 milliárd 389 millió eurós (1020 milliárd forintos) operatív programból csaknem 2 milliárd 200 millió eurónyi forrást érint a területi elosztás.

További észrevétel, hogy a területi programból - a szövetség információi szerint - a Nemzetgazdasági Minisztérium csak az alapinfrastruktúra fejlesztését támogatná, a felépítményeket nem. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból viszont önkormányzatok nem jutnának forrásokhoz, így kimaradhatnak az iparterületek épületeinek fejlesztéséből. Észrevételezték azt is, hogy a szervezet tudomása szerint a TOP agrárcélú támogatásaiból csak a tízezer lakosúnál nagyobb települések részesülhetnek, és az élelmiszeripari tevékenységeket - vágópontok, gyümölcslékészítés - kizárnák a támogatások közül. A MÖOSZ azt is szeretné elérni, hogy az önkormányzatok közétkeztetéshez kapcsolódó élelmiszeripari fejlesztései is támogathatóak legyenek.

A szövetség szerint "képtelenül magas" értékű célt határozott meg a TOP a megújuló energetikai teljesítmény bővítésében. A 2023-ra országosan elérendő 330 megawatt szinte teljesíthetetlen, figyelembe véve, hogy például egy 500 kilowattos napelem-kiserőmű költsége 400-500 millió forint, jellemzően 200-250 millió forintos támogatással - írták a dokumentumban. Kérdésesnek tartják azt is, hogy a kiserőművek egyáltalán támogathatók lesznek-e a TOP keretében.

A megyei szövetség szerint a szociális városrehabilitációs fejlesztéseknél az sem tartható például, hogy a támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendelet alapján a projektköltség legfeljebb 2 százalékát lehet területvásárlásra fordítani. A MÖOSZ itt 20-25 százalékos felső határt tartana jónak.

A javaslat előterjesztője, Naszvadi Balázs, a Tolna megyei önkormányzat területfejlesztési osztályvezetője az MTI-nek elmondta: a kezdeményezést az irányító hatósághoz, a Miniszterelnökséghez és a szaktárcákhoz juttatják el. A területtípusok szerinti forráselosztással kapcsolatban megjegyezte: Tolna megyében például hét városra kellene a források kétharmadát előirányozni, ami nincs összhangban a fejlesztési elképzelésekkel.

A megyei TOP-keretek pályázati alapjául szolgáló integrált területi programokat a megyei önkormányzatoknak május 11-ig kell benyújtaniuk a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottsághoz elfogadásra, az első pályázati kiírások júniusban várhatók.

Hirdetés