bonis bonaIdén is lehet pályázni a pedagógusok és önkormányzatok elismerését jelképező Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért, valamint a Tehetségbarát önkormányzat díjra Az ajánlásokat március 10-ig várják – tájékoztatta a Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Kft. az MTI-t.

A Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjra azok a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző pedagógusok, szakemberek jelölhetők, akik legalább öt éve a tehetséggondozásban dolgoznak és a munkaköri feladataikon túl is szerepet vállalnak a tehetséggondozásban. A jelöléseket három nyílt kategóriában – Kiváló tehetséggondozó, Kiváló tehetségfejlesztő és Kiváló tehetségsegítő – várják a pályázati oldalon. A 2013-ban alapított díjat eddig mintegy ezer pedagógus vehette át.

A Tehetségbarát önkormányzat díjat olyan önkormányzatok nyerhetik el, amelyek folyamatosan segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, és példamutató együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel. A díj elnyerésére idén is két kategóriában lehet pályázatot benyújtani: az „A” kategóriában községek, városok önkormányzatai, a „B” kategóriában megyei jogú városok önkormányzatai és a fővárosi kerületi önkormányzatok indulhatnak.

A Tehetségbarát önkormányzat címmel járó elismerés mellé 1,5 millió forintos támogatást is kapnak a nyertes önkormányzatok, amit tehetséggondozó tevékenységükre fordíthatnak. Az ajánlásokat a tehetsegunk.hu oldalon várják, szintén március 10-ig.

A tehetséges, szorgalmas és sikeres diákok mögött mindig pedagógusok, tehetséggondozó szakemberek is állnak, akik időt, energiát és fáradságot nem kímélve egyengetik az útját a tehetségeknek – írják. Az elismerés forrását idén is a Nemzeti Tehetség Program fedezi a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai irányításával.

A díjak odaítélésének fő célja, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse mindazokat a szakembereket és önkormányzatokat, akik, illetve amelyek kiemelkedően sokat tesznek a tehetséges fiatalokért.

Hirdetés