vedA program egy olyan rendszert valósít meg Józsefvárosban, amely a bűnmegelőzési és áldozatvédelmi területén a különböző állami és non-profit szervezetek együttműködését, folyamatos tapasztalatcseréjét segíti elő, és amely mintául szolgálhat a főváros többi kerületének is - tudatta közleményben Budapest Főváros Kormányhivatala.

A „Bűnmegelőzés és áldozatsegítés Budapesten, Józsefvárosi modellprogrammal” (TÁMOP 5. 6. 1.) Budapest Főváros Kormányhivatala, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Józsefvárosi Önkormányzat közös projektje 2013. március 1-jén indult. A pályázat során a kormányhivatal két konzorciumi partnerével azt tűzte ki célul, hogy Józsefvárosban a bűnmegelőzés és az áldozatvédelem területén az áldozatsegítési szakterületen kívül dolgozó állami szervezetek, továbbá a különböző non-profit szervezetek között a helyi együttműködés rendszerét és folyamatos tapasztalatcserét, mint mintarendszert megvalósítja. A projekt részét képezi a kidolgozott eljárási rend és a modellprogram ismertetése a főváros többi kerületével.

Október 21-én a projekt munkatársai Ferencváros, Óbuda, Csepel és Budafok-Tétény önkormányzata valamint civil szervezetei felé ismertette a program részleteit. A résztvevőket Szeiberling Tamás, az Igazságügyi Hivatal vezetője, György István fővárosi kormánymegbízott, Sántha Péterné a Józsefvárosi Önkormányzat alpolgármestere, valamint Oláh-Paulon László rendőr alezredes, Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője köszöntötte.
A TÁMOP 5. 6. 1. hosszú távú célkitűzése, hogy az együttműködő partnerek közreműködésével az áldozatsegítés során szerzett tapasztalatok hasznosításával tevékeny szerepet vállaljon a bűnmegelőzésben, és hozzájáruljunk az áldozattá válás, valamint az ismételt áldozattá válás kockázatának a csökkentéséhez.

Ennek keretén belül sor került középiskolások és nyugdíjasok információs fórumaira, időseknek szóló önvédelmi tréningekre, valamint számos, az áldozatsegítési szakterületen belül és kívül dolgozó állami szervezetek és non-profit szervezetek munkatársai számára szervezett szakmai képzésekre. Bűnmegelőzési és tájékoztató kisfilmek készültek, a leggyakrabban előforduló bűncselekmények megelőzését szolgáló szórólapok és egyéb információs kiadványok kerültek terjesztésre a lakosság széleskörű tájékoztatása érdekében.

A fővárosi kormányhivatal, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Józsefvárosi Önkormányzat az elmúlt másfél évben nagyfokú hatékonysággal tudtak együttműködni, ami példaértékű lehet a főváros többi kerületeivel való partnerségben is. A projekt során szerzett eddigi tapasztalatok minden bizonnyal hasznára válnak majd a fővárosi kerületek önkormányzatai és a civil szervezetei számára, amely hosszútávon tartós színvonalbeli emelkedést nyújthat majd az áldozatvédelem és az áldozatsegítés területén.

Hirdetés