czibere karoly01Pályázatot hirdetett a kormány négyszázmillió forintos keretösszeggel az önkormányzati tulajdonú szociális intézmények fejlesztésére, felújítására - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Czibere Károly elmondta, hogy elsősorban az időseket ellátó intézmények infrastruktúráját szeretnék javítani, mert vannak még olyan idősotthonok Magyarországon, amelyekben lehet javítani az életkörülményeken. Pályázni lehet továbbá családok átmeneti otthona, illetve hajléktalanintézmények bővítésére, fejlesztésére is.

Az államtitkár kiemelte, 50 ezer és 55 ezer között van az idősotthoni férőhelyek száma az országban, ezt idővel emelni kell. De a kormány célja az is, hogy az alapellátás keretében erősítse a házi gondozást. A meglévő férőhelyeknek a negyedében tartozik mosdó, fürdőszoba a szobához, tehát mindenképpen fontos a színvonal emelése.

Egy önkormányzat, illetve társulás maximum 20 millió forintot nyerhet el. Az elnyerhető összeget differenciálják aszerint, hogy egy adott önkormányzatnak mennyi adóbevétele van. Minél "szegényebb" egy helyhatóság, annál több forrásra számíthat - ígérte az államtitkár.

A kiírás már elérhető, pályázni április 16-ig lehet, a miniszter pedig június 3-án dönt.

Hirdetés