A kormány ismeri és elismeri a szociális ágazatban dolgozók hősies és elkötelezett munkáját, és tovább dolgozik a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen dolgozók életpályájának bevezetésén - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Czibere Károly a szociális ágazatban dolgozók pénteki demonstrációjával kapcsolatban ismertette a kormány álláspontját. A kormány célja, hogy mind anyagilag, mind pedig erkölcsileg megbecsülje, elismerje az ágazatban dolgozók munkáját - mondta. Tavaly, az idén és jövőre összességében mintegy 60 milliárd forinttal nő a szociális szférában dolgozók bére, részben a tavaly bevezetett bérpótlékkal és az idén júliustól bevezetendő bérkiegészítéssel együtt – sorolta.
Emlékeztetett, 2014-ben vezették be az évi 12 milliárd forint összegű bérpótlékot, ezt, ahogy idén, úgy jövőre is megadják, továbbá az idén júliustól bérkiegészítést is kapnak az ágazatban dolgozó szakemberek. Ez utóbbira idén 7,6, jövőre pedig 15,3 milliárd forintot biztosítanak a költségvetésben. Arra hívta fel a figyelmet, a 60 milliárd forint teljes egészében külső forrás, nem az ágazaton belülről csoportosították át a béremelésre szánt összeget.
Közölte azt is, hogy a béremelés valamennyi fenntartóra vonatkozik, tehát azt az önkormányzati, a civil és egyházi intézményekben dolgozó szakemberek is megkapják. A kormány igyekszik megbecsülni az ágazatban dolgozókat, és elszánt abban, hogy a megkezdett munkát folytassa - hangsúlyozta. Ezzel összefüggésben jelezte azt is, hogy kedden újra üléseznek a szociális életpálya elemeit kidolgozó munkacsoportok.