Az agrártárca kezdeményezte a haltelepítések átütemezésének támogatását.
Arra kérte a területi halgazdálkodási hatóságokat, hogy támogassák a tervezett haltelepítések átütemezését, szükség esetén a halmentések egyszerűsített engedélyezését is – olvasható az Agrár- és Élelmiszer-gazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében.
A kezdeményezést a halállományok és a halgazdálkodók tevékenységének fenntartásával indokolták. Magyarországon a mintegy 162 ezer hektárnyi halgazdálkodási vízterület a felszíni vizek meghatározó eleme, a hasznosításukhoz szükséges ökológiai vízmennyiség megléte közérdek. Habár a vízszintcsökkenés nem feltétlenül okoz halpusztulást vagy hasznosítási gondokat, a mesterséges vízpótlás nem oldható meg mindenütt – írták.
A szárazság a közlemény szerint minden vízterületet érint, de leginkább a kisebb vízfolyásokat, a sekély tavakat és holtágakat. A tárca hosszabb távon abban látná a megoldást, ha a halgazdálkodási vízterületeket sikerülne minél inkább integrálni a vízkormányzási rendszerbe, hiszen e vizek vízvisszatartó kapacitása is jelentős, így hozzájárulhatnak a víz tájban tartásához – olvasható a közleményben.

