Változtatott a kormány a közigazgatási hatósági eljárásban alkalmazott közmeghallgatással kapcsolatos szabályokon – derül ki a Magyar Közlönyből. A módosítás szerint a közigazgatási hatósági eljárásban közmeghallgatás az érintettek személyes megjelenése nélkül, az e rendeletben foglaltak szerint is megtartható.
Magyarán a hatóságoknak nem kell bajlódniuk például azzal, hogy egy akkumulátorgyár megépítése esetén személyesen tájékoztassák a lakosságot a tervekről, fejleményekről. Elég, ha a honlapon közzéteszik az információkat, iratokat, kép- és hangfelvételeket, internetes hivatkozásokat, „amelyek az érintettek közmeghallgatásban való részvétele szempontjából lényegesek”.
Idén év elején lincshangulat volt Debrecenben, egy nőt megütöttek az akkumulátorgyár ügyében összehívott közmeghallgatáson, egy ingerült férfi pedig hazaárulónak nevezte a főispánt. Nemrég a gödi közmeghallgatásról is beszámoltunk, melynek első részében még tájékoztatókat tartottak a különböző hatóságok szakemberei.
(24.hu)