Több mint 20 milliárd forint támogatást biztosított az állam az elmúlt öt évben az elektromos járművek vásárlásához, és az e célra fordított összeg hamarosan jelentősen nőni fog – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által szervezett Nemzetközi fenntartható közlekedés konferencián.
Környezetvédelem
Természetes vizeink megóvása és a hosszú múltra visszatekintő magyar horgászkultúra tradícióinak megőrzése nemzeti kötelességünk – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Rába és Marcal folyó halállományának növelése és védelme érdekében végzett beruházás átadási ünnepségén Koroncón.
Az illegálisan lerakott hulladék felszámolásának fontosságát hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László a Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki együtt a természetet! elnevezésű akció kezdőnapján, hétfőn Budapesten.
A legújabb nádfelmérés szerint öt év alatt hétszeresére nőtt a kiirtott balatoni nádas nagyságrendje, és újabb nádasokat rongáltak meg stégbejárók, feltöltések, nyiladékok létesítésével – közölte Pomogyi Piroska hidrobiológus az MTI-vel.
Az elmúlt 12 évben az Agrárminisztérium a tíz magyar nemzeti park igazgatósággal együttműködésben soha nem látott mértékben valósított meg természetvédelmi beruházásokat.
A Zöld busz program keretében egy hónapon belül 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert, immár a 25 ezres lélekszámúnál nagyobb települések mellett a kisebbekre is kiterjesztik a programot.
Elkezdődött a Településfásítási Program tavaszi ültetési időszaka, amelynek részeként a helyi állami erdőgazdaságok, erdész szakemberek közreműködésével 19 megyében, összesen 364 településen 10 000 fát ültetnek el – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Elsüllyedt egy munkagép, majd a rajta segíteni igyekvő másik is a mély iszapba ragadt Abádszalóknál a Tisza-tó medrében február elején. Vélhetően valamilyen műtárgyépítési munkát végezhettek, de erről a helyiek csak találgatnak és főleg bosszankodnak.
A 83 centiméteres vízszintet sikerült egyméteresre emelni.
A másodfokú ítélet elmeszelte a kiadott környezetvédelmi engedélyt, ami nem foglalkozott se talajvízzel, se zajterheléssel, se madárvédelemmel, de még a beruházás alternatíváival sem. Egy kerületi képviselő szerint most időt nyertek, a civilek látják a fényt az alagút végén.
A Duna Védelmi Nemzetközi Egyezmény aláíró felei megújították elkötelezettségüket a Duna és vízgyűjtőjének tisztább, egészségesebb és biztonságosabb vizei iránt.
A háztartási hulladék égetése szigorúan tilos Magyarországon, ennek ellenére általánosan elterjedt jelenség, hogy műanyag palackok, csomagolóanyagok, PVC-padló darabjai, bútorlap vagy éppen textil és vegyes összetételű hulladék kerül a tűzre.
A Volánbusz flottájában mutatkozik be a 89 fő szállítására alkalmas Solaris.
Miközben az Európai Unió Bírósága már elmarasztalta Magyarországot amiatt, hogy Budapesten és környékén a légszennyezés rendszeresen túllépi az egészségügyi határértéket, a Levegő Munkacsoport szerint a Fővárosi Kormányhivatal levegőminőségi terve nem hoz gyors megoldást.
Sikerrel zárult a XXII. kerületi Tétényi-fennsík megtisztítása, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. kertészeti és hulladékgazdálkodási szakemberei megszabadították a az építési törmelékektől a területet, és visszaadták az őshonos növényvilágnak.
A növekvő számú csőtörés a legmeghatározóbb problémája a magyarországi vízellátásnak – hívta fel a figyelmet a Víz Koalíció egyik közösségszervezője. Hokoki Andreát annak apropóján kérdeztük, hogy bővült a koalíció és a kampányuk 2022-ben is folytatódik.
Petíciót nyújtott be a pátkai polgármester civil támogatás mellett Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárnak, melyben azt kéri, hogy a Velencei-tó vízpótlása közben a Pátkai és Zámolyi víztározó természetvédelmi kincseit is óvják meg, illetve a rendkívül alacsony vízállás miatt rendelje el a víztározók azonnali rekultivációs kotrását.
A Balatonnál az idén is jóval kevesebb nádat aratnak le, mint amennyi szükséges lenne, mert a munkát az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) eszközök híján saját maga nem tudja elvégezni, ugyanakkor egyre kevesebb a nádvágással foglalkozó vállalkozó.