Brutális mennyiségben van jelen mikroműanyag a Tisza vizében és üledékében, de a mellékfolyóin még ennél is rosszabb a helyzet.


Kiss Tímea, a Szegedi Tudományegyetem felmondott docense és csoportja egyedülálló kutatást vagyis inkább kutatássorozatot végzett a Tiszán és mellékfolyóin öt éven át, hogy megtudják, mennyi a vízben és az üledékben a mikroműanyag.

A kutatás azért egyedülálló, mert a legtöbb esetben a szakemberek csak 1-2 mérést végeznek, ők azonban öt éven keresztül mértek, ebből két éven át ötnaponta Mindszentnél a kompról, vagyis csak ebben az időszakban száznegyvenszer vettek mintát. A Tisza teljes, Ukrajnától Szerbiáig tartó 962 kilométeres szakaszán 26 helyen vettek szivattyúzással vízmintát, 76 helyen pedig üledékmintát.

A teljes cikk itt olvasható

Hirdetés